Ezt a katona történetet Gáspár István küldte Mezőkövesdről.

Ez a történet már öreg „iszapos szemű rája” koromban történt!

 Egy kis kitérő elöljáróban!

    Mielőtt valaki azt hinné a Tisztelt Olvasóim közül, hogy fényezem magam, felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az igazat, csak is a színtiszta igazat írom! Sokan vannak még közöttünk, akik igazolhatnak vagy cáfolhatnak!

    12 hónap szolgálat után előléptettek őrvezetőnek, úgy, hogy Zopcsák örgy. a parancsnok nem ismerte a nevemet egy év multával sem, ez nem az Ő hibája volt, hanem talán az én sunnyogási tehetségemnek volt köszönhető! Egyszerűen nem hívtam fel magamra a figyelmet semmivel, de kijelenthetem, hogy a G.K.-s szakasz legdörzsöltebb (van erre más szó is) katonája voltam! 16 hónap után mikor Hák Attila leszerelt, század írnok lettem, javasolt mint a legalkalmasabbat! Ő tudja miért!

    Így kezdődött el a Gibiszer János századossal és Pálosi Gyula őrmesterrel eltöltött felejthetetlen tíz hónapom!

    Csak remélem, hogy olvassák e sorokat és talán emlékeznek még rám, innen kívánok nekik jó egészséget! Lehet, hogy még nekik is újat tudok mondani.

    Ez akkoriban úgy működött, hogy az ÜTI vezénylése ki volt függesztve a Pk.iroda folyosójára, (az a szeg még most is ott van) két kóláért az írnok megmutatta és lemásoltam!

    Mivel én osztottam be az eltávozásokat és G.K-sok szolgálatát is, jó volt velem jóban lenni! Természetesen így könnyű volt magamnak és a haveroknak a legjobb ÜTI-hez igazítani a szolgálatot. Emlékszem, hogy jöttek hozzám az Ellátó-sok, hogy cseréljünk már el egy őrséget vagy egy konyhamunkát, telephely szolgálatért, én persze ellenszolgáltatás nélkül megtettem, csak a " költségeim fedezésére" kaptam néhány kólát!

    Tehát adtuk vettük a szolgálatokat mindig az Ütik vezénylésének figyelembevételével! Nem is részletezem, hogy mekkora szívás volt, mikor az Ütik egymás közt cseréltek szolgálatot! A nyugodtnak, békésnek ígérkező szolgálat az öregeknek rémálommá vált, a tv nézésnek, az alvásnak és a betervezett dobbantásnak befellegzett!

    Itt kezdődik a történet amit megszeretnék osztani veletek!

    Egy ilyen Üti csere után Szabó főtörzs lépett szolgálatba, Ő a kemény kategóriába tartozott, nagyon kellett vigyázni, de tudtuk, hogy csak takarodó után tart ellenőrzést! Be volt tervezve a dobbantás Váraljára, mint rendesen, a pénz összeszedve, most mi lesz?

    Döntöttünk, indulás! Hárman elindultunk vacsora után a sötét késő őszi éjszakába! Az eső cseperegni kezdett, de tudtuk az utat vakon is. Nem időztünk sokat, megraktuk a málhazsákot rendesen és elindultunk visszafelé az az elindultunk volna, mert közben az eső lefagyott! Tiszta jéggé vált az út visszafelé. A meredekről két lépés után visszacsúsztunk! Kapaszkodtunk fűbe fába, de nem haladtunk semmit az idő meg könyörtelenül sietett a takarodó felé! Már kiosztottuk, hogy mit kaphatunk dobbantásért, mikor a már említett Pelyhe Miki kitalálta, hogy induljunk el balra Tard felé és keressünk egy laposabb helyet, hátha fel tudunk menni. Már egy jó órája botorkáltunk a vak sötétben, teraszosan művelt szőlők között, mikor találtunk egy helyet ahol fel lehetett kapaszkodni! Csatakosan, sárosan estünk be a hálóba éppen takarodóra és már hallottuk is ügyeletes jelentését Szabó főtörzsnek, hogy a létszám hiánytalan ( gondolom, hogy az ügyeletes is öregedett pár évet míg odavoltunk) és nyomban elindultak felfelé! Már nem volt idő semmire csak úgy ruhástól be a takaró alá, a sáros surranót pillanatok alatt a legközelebbi kopaszéval kicseréltem, aki meg sem tudott nyikkanni a meglepetéstől!

    Nyílt az ajtó, elemlámpa, surranó ellenőrzés! Mikor odaért a sáros surranóhoz, megállt, alig jutott szóhoz!

- Katona!

- Értettem- válaszolta a megmentőm!

    Persze abból nem lett semmi, másnap megünnepeltük a megmenekülésünket, jókat nevettünk, de azt, hogy előző este be voltunk tojva rendesen hamar elfelejtettük, alig vártuk a következő alkalmat!

  Ezt a katona történetet Gáspár István küldte Mezőkövesdről.

    Nemrégen jártam a cserépi laktanyában, -már ami maradt belőle,- fényképeket készíteni, egykori kaszárnyámról. Mostanában ahogy öregszik az ember olyan jó emlékezni, a régi időkre!  Talán azért mert fiatalok voltunk, vagy talán azért, mert olyan sok bolondságban benne voltunk Mi is, mint a mai fiatalok!

    Ahogy ott sétálgattam és fotóztam, olyan jó érzés fogott el. Szinte megelevenedtek a falak, és emlékek tolultak az agyamba, egy pillanatra mintha hallottam volna az első fokot jelző szirénát a rohanó katonákat. Igen emlékek a fiatalkorom emlékei, hiszen Én is részese voltam az alakulat a történelmének! Ahogy a felső folyosóra értem, eszembe jutott egy nagyon régi történet. Soha nem mondtam el senkinek, de most 32 év után azt hiszem, név nélkül azért megoszthatom a blog olvasóival ezt a kis történetet.

Az eset még fiatal „kopasz” koromban történt!

    A napi fáradságos kiképzés után, mostuk takarodó előtt a WC-t úgy, mint mindig rendesen a tardi barátommal Pelyhe Miklóssal, aki már sajnos nincs közöttünk.

    Ahogy mostunk, eszembe jutott, ha lenne egy kis pálinkám Én hová dugnám, hogy ne találják meg. Nyilvánvaló lett számomra legjobb hely a WC-ben az öblítő tartály. Ahogy elmélkedem arra a következtetésre jutottam, hogy meg is nézem Én azt a helyet. Belenyúltam a WC tartályba, egyből kezembe akadt egy fél literes üveg, amiből alig hiányzott valamennyi barackpálinka! Nem tudom miért, de akkoriban ez volt a kedvenc ital a katonák között, talán azért, mert nem volt nagyon büdös és nem húzott csíkot maga után az ember! Rendkívül ötletes dugi hely volt, folyamatos hűtéssel, mikor megszomjazott a harcos csak gondolt egyet, kiment WC-re és magához vett néhány cseppet a helye-huja vízből! Mindjárt vidámabban telt a nap!

De térjünk vissza az üvegre, kb. 3 másodpercig tanakodtunk néhai barátommal, majd 2 másodperc alatt döntöttünk az üveg tartalmának a sorsáról! Kimondtuk a szigorú ítéletet, EL KELL PUSZTÍTANI!!! A kivégzés módja, szervezetbe való bevitel és ez ellen nincs fellebbezés! Az ítéletet ott helyben, azonnal végrehajtottuk! Kicsit lassabban, de könnyebben ment a fókázás! Később döbbentünk rá, hogy ki tudja kié lehetett a szesz, bármikor jöhet és „megöl” bennünket, ha meglátja, hogy az üveg a víz tetején úszik! Tenni kellett valamit, de gyorsan! Fogtuk és belevizeltünk mindketten az üvegbe, hogy legalább a látszat megmaradjon! Kissé harcolva a gravitációval, ügyesen, feltűnés nélkül visszasunnyogtunk a hálóba, és a többiek csak néztek, hogy mi történt velünk!

    Nem telt el tíz perc és hatalmas ordítás remegtette meg a folyosó falait! Válogatott középkori kínzásokat kilátásba helyezve üvöltött az, aki a legkegyetlenebb kiképzőnk volt! Az egész körlet értetlenül állt a szitkozódás előtt, csak mi tudtuk ketten a valódi okát! Reszkettünk a takaró alatt, mert ha megkérdezi, hogy ki takarított a WC-ben, fel sem tudunk állni, egyből megbuktunk! De nem volt hülye, mert ha kiderül, hogy mi történt, örökre rajtamarad. Ezt tudta Ő is! Másnap kerültük nagyívben, de bennem végig bujkált a kisördög!

    A legközelebbi szívatásánál kértem, hogy négyszemközt beszélhessünk! Megmondtam neki, hogy én voltam, aki belevizelt az üvegbe, és ha tovább szívat, elterjesztem! Földbe gyökerezett a lába és láttam rajta, hogy tanácstalan, mint egy kisközség! Néztük egymást percekig, én már arra gondoltam, hogy Medve-cselt vagy Bőgő-fogást alkalmazzak, ha nekem ugrik, de nem, mert végiggondolta az egészet.

    Innentől kezdve aranyéletem lett, nagyon megváltozott a viselkedése irányomban, mikor Ő volt ügyeletben nyugodt voltam, mert tudtam, hogy úgy sem fog szólítani!

    A többiek találgatták, hogy mit mondhattam neki, de én betartottam az ígéretemet és hallgattam.

    Később jó haverok lettünk, de a TITKOT megőriztem!

    Most nektek 32 év után elárultam! Ha esetleg  Ő is elolvassa, bizonyára jót nevet már ezen a nagyon régi kis történeten! 

Gáspár István Mezőkövesd.

 Megírom Én az első történetem, mert gondolom mindenkinek van egy, csak fél megírni.