Ott fejeztem be a Bevonulásom történetét, -„Mikor felértünk a laktanyába és becsukódott a nagykapu, akkor valami furcsa rossz érzés töltött el, ugyan mikor fogom látni a szeretteimet.” és azt hiszem nem volt alaptalan a félelmem.

Beérkeztünk tehát és megállt a rozoga Csepel, majd Ónodi törzsőrmester, és a gépkocsivezető lenyitották a körlet előtt a kocsi hátulját, és megszólalt a törzsőrmester,

-          gépjárműről!!

Egyből ki hogy tudott lekászálódtunk,- gondolom nem lehetett valami nagyon katonás- a platóról és a következőt hallottuk,

-          Sorakozó!

Lassan összeverődtünk egy csoportba, mert azért a nem volt egy alakzat, amit Mi alkottunk.

Természetesen nem állta meg szó nélkül a mi törzsőrmesterünk,

-          mozogjanak már ne olyan tetű módon!

-          irány utánam lépés indulj! vezényelt.

A Mi kis csapatunk megindult az étkezde felé, Én csak néztem, atyaúristen hol lehetek, hirtelen nagyon egyedül éreztem magam. Az étkezdében üdvözölt bennünket a parancsnok, és a helyettesei, majd Ők elmentek és, Ádám Attila (akit mindig nagyra tartottam) TÖF és a törzsőrmesterünk, oktatást tartottak, titokvédelemből, elmondtak egy-két akkor nem olyan fontosnak tűnő dolgokat elosztották a csapatot ki lesz kani (indítórendszeres), tyúk (irányítórendszere), stb…. Természetesen ezeket mind alá kellet írnunk! Mikor ezzel végeztünk akkor megint a törzsőrmesterünké lett a szó!

-          sorakozó az épület előtt! mondta

Talán hasonló katonás ütemben sorakoztunk, pontosabban gyülekeztünk, és néhányan morogtunk, hogy még egy cigit sem lehet elszívni. Talán ennek köszönhetően nem tudni, mert az óta sem derült rá fény, mikor kimentünk akkor kegyet gyakorolt a Mi törzsőrmesterünk és csak annyit mondott,

-          5 perc cigi szünet.

Mindenki mohón gyújtott rá és jó mélyen szívtuk le a füstöt. Az 5 perc hamar letelt, és megint sorakozásra hívtak bennünket. Összeálltunk és elindultunk a körlet felé. Felvittek bennünket (mindenkit ahová fog tartozni) a hálóba, mindenki kapott egy szekrényt ahová betehettük a civil táskát. Majd ezek után megint sorakozni kellet és elmentünk a ruházati raktárhoz, ahol aztán megkezdődött az igazi katonásdi.

Csak ezt lehetett hallani.....

-          öltözzön már gyorsabban! Adja ide a civil ruháját! ( a civil ruhánkat persze elvették)

-          fogja, már húzzon odébb

-          milyen kisebb bakancs? majd belenő a lába!

-          nagy a nadrág? cseréljen a barátjával!...........stb

Mikor megkaptuk a felszerelést, mindenki átnézte már fent a hálóban mit kapott meg, mit nem mert hát azért olyan is volt. Azután jöttek a nagy öregek…..

-          Figyeljen kopasz, Én most fogok leszerelni, adja oda az egyik ingét, majd szerez magának, van még rá 720 napja !.....és hasonló dolgok.

Kb.23.30 ra elpakoltunk a málhazsákba nagy nehezen, és beleestünk a vaságyba majd ki milyen mérsékletű volt aludt, Lengyel, aki mellettem aludt gondoskodott róla, hogy Én ne nagyon tudjak aludni, mert éktelenül horkolt, de ennek ellenére valamikor elaludtam.

Nagyon rövid volt az éjszaka, és 5,00 kor ébresztettek bennünket,

-          kopasz keljen fel, 20 perc múlva menni kell az állomásra.

Ajjaj, de hamar reggel lett, de nem volt mit tenni ugrás, mosdás, öltözés, málhazsák fogás és megint sorakozás! Előtte gyors cigi! Kávé nem volt!

Ki mentünk a körlet elé, és hatalmas meglepetésben volt részünk, egy busz állt a körlet előtt.

Természetesen a törzsőrmesterünk az ott volt, és felirányított bennünket a buszra, majd elindultunk, és Miskolcon a Petőfi laktanyában kötöttünk ki, ahol egy napot eltöltöttünk.

Másnap reggel onnan is tovább indultunk a Tiszai pályaudvarról az egynapi –riadó csoagos- hidegélelmünkkel. Ez a riadó csomag valami undorító találmány volt. Kb. 3 órai zötykölődés után megérkeztünk Debrecenbe, az Elkán (akadémiára) ezredes parancsnok által irányított Kossuth laktanyába.

Mi a Petőfi lakatanyából származók, az „F” üteghez kerültünk, Miglécz őrnagy (lábon járó Ált/20 így hívták a beosztottai, mert a katona bibliája mindig a hóna alatt volt) parancsnoksága alá! Én a 2 szakaszba kerültem Miskolczi őrmester (akkor avatták, talán ez volt az első szakasz) parancsnoksága alá. Hogy ki volt a rajparancsnokom a nevére nem emlékszem, nem akarom megbántani, de valami jelentéktelen raj pk. lehetett. Ki lett mindenkinek osztva a szekrénye, és megmutatták, hogy kell elpakolni a szekrénybe majd ezt gyakorolgattuk, akié jó lett az abba hagyta. A Szutor szkv. nevére arra emlékszem, pedig nem is Ő volt a rajparancsnokom. Az emeleten aludtam, és hogy az ágyam mellé megint a Lengyel honv. került, (pedig nagyon szerettem, mint embert)az már mindennek a netovábbja volt. Éjszakákat csak félálomba aludtam, de lassan nagyon lassan megszoktam azt az förtelmes horkolást, néha azt hittem már megfullad, és igy kellet kelnem az első reggeli tornára, amikor is Szutor szakaszvezető, üvöltésére ébredtük,….

-          Jó reggelt elvtársak ébresztő föl!!

-          Reggeli torna öltözéke gyakorló nadrág, gyakorló bakancs!

-          Reggeli tornához sorakozó!!!

És felőre mit veszünk fel??????? Vetődött fel mindannyinkba a kérdés, de hát a nagy noszogatásra hamar felkaptuk a nevezett ruhaneműt, és mint 5 perc múlva már az egész üteg kint didergett (kivéve a rajpk-t aki melegítőbe, tornacipőbe volt öltözve, rendkívűl kényelmes viselet) a körlet előtt egy szál, nadrágba, és bakancsba, október 28. án reggel 05.35 perckor.

És megkezdődött a katonai életre nevelésünk!

A továbbiakat majd egy másik történetbe mondom el.