Kutatva katona élményeim között csak elő bukkan mindig egy szomorú élmény,ami nagyon sokszor előjött már.

Az is közrejátszhatott hogy az új szolgálati helyemre azon az úton utaztam egy felsőtárkányi kollégámmal meg Nagy Zolival, aki Cserépből leszerelt,de én vissza csalogattam a seregbe. Nem találta helyét idekinn(valahol  ő is katonának született). Ez az út Kerepestarcsa határában van, nagy, hosszú lejtős, egyenes út. Miért olyan emlékezetes? Mert itt álltunk meg a kilométer hosszúságú oszlopmenetünkkel. A "rendszerváltás" úgy döntött kilövi a laktanyát alólunk. A technikát lábon(kerekeken) vittük a dunántúlra. Ezen a lejtőn álltunk meg, míg a rendőrség megérkezik és át kisérhetnek bennünket Budapesten. Én a vége felé voltam kocsi pk, így láthattam azt a rengeteg Krazt, Rábákat , Zileket. Szép látvány ennyi kocsi a sötétben kivilágítva és csak halad, halad a megadott cél felé!

Nagyon nehéz volt elhagyni akkor a falut. Tudtuk egy korszak véget ért. Hányan de hányan tudták mi a dolguk, megtették amire felesküdtek.

Azt az út szakaszt ezért nem tudom elfelejteni.

84 áprilisában sikeresen befejeződött kiképzésünk : őrkatonának Aszalón.A specceseket Debrecenbe vitték ,az összes többit alapkiképzésre.Az eskü után még vissza mentünk Miskolcra a Petőfibe,hogy másnap elhozzanak "anyaalakulatunkhoz" Cserépfaluba.Mint ahogy ez lenni szokott,a vének már nagyon várták a friss húsokat,mivel a megcsappant létszám helyett ők adták ki a szolgálatokat.De nem csak a szolgálatok miatt,hanem az eltávok,szabadságok miatt is.A 30 %-ot minden körülmények között be kellett tartani!Mi a kis zöldfülűek alig vártuk hogy megtudjuk milyen az "élet" a hegyen,van -e egy-két öreg aki majd egyengeti pályafutásunkat.Este aztán beindult az élet.Jöttek a vének mustrára ,a sok beszólás közepette ment a sika- mika.Ha jól emlékszem Tirpák Laci volt az ÜTI.Csinált egy létszáellenőrzést,felhívta az öregek figyelmét hogy nem szeretné meg tudni hogy szórakoznak a kopaszokkal.(Utólag rádöbbentünk,hogy ezt csak a mi megnyugtatásunkra mondta)Mert bizony nem nézett ott ránk senki hogy mit csináltatnak velünk.A Belszolgálat is csak aszisztált,hiszen surcitársaik toltak ki velünk.Ekkor ismertem meg a bolond Bodnárt(mindenki csak így becézte,mert volt egy kis beütése)Ide- oda tették míg végül malacos katona lett:"D szd.PK"(D=disznó)Oda jött hozzánk és elkezdett mesélni:éjszaka ne aludjatok el,mert az öregek a surranóitokat a körlet mögötti őrtorony alá fogják vinni.Ti pedig ha érte mentek az őr azonnal lőni fog rátok(mivel őr kiképzést kaptunk nevettünk rajta mert az őrnek megelőző intézkedéseket kell tenni fegyverhasználat előtt)Ő nevetve csak annyit mondott,-Itt másként van mint ahogy levan írva!

Eljött éjszaka fél három ,mindenki elaludt,csak engem nyugtalanított a dolog.Egyszer csak nyílt halkan a körlet ajtó,valaki bejött egyenesen az ágyam felé.A stokim alól kivette a surcimat és elment.Én hallkan utána,be a mosdóba,elkezdtem hallgatózni.Hallom hogy az őr kiabál:Állj ki vagy!? Hallottam a választ is :Bodnár vagyok,hoztam egy kopasz surranóját!

No húzzál el Öcsém,nem tudod ki az ÜTI!!?(Tirpák Lacinak attól függetlenül nagy tekintélye volt)Így az én Bodnárom kénytelen kelletlen vissza osont a surcimmal.

Míg katona voltam sohasem említettem neki hogy ezt velem megtette.Hanem egyszer évek múlva a vonaton találkoztunk :megismert.Ő kalauz lett,én meg vissza mentem a kohászatba.Elmondtam neki hogy én tudtam a surcis dologról.Ő akkor bocsánatot kért tőlem,jót nevettünk,majd menni-e kellett a jegyeket ellenőrizni(Van abban egy kis igazság..rendőr,postás,vasutas..)

Azért adtam ezt a címet, mert olyan történetecskék következnek most, amelyek hasonlítanak a városi legendákhoz, amikről köztudomású, hogy szinte minden városban úgy mesélik, hogy ott történt meg ezzel és ezzel az emberrel.

Akik Kalocsán szolgáltak, tudják kiről szól a most következő néhány történet, de bizonyára sokan vannak az ország más tájain is, akiknek Kalocsáról a Magyar Néphadsereg legkisebb őrnagya jut az eszükbe elsőre. Szegény már nincs közöttünk, de a róla szóló történetekben örökre velünk marad.

Az első történet még százados korából származik, egy zászlós kolegától hallottam (5-ször), aki már sajnos szintén nincs közöttünk és aki annak idején írnoka volt a százados elvtársnak, akit az egyszerűség kedvéért jelöljünk most egy számmal, mondjuk legyen 6-os. Az említett írnok vezetékneve Nagy volt, de a százados elvtárs következetesen "Némöt elvtársnak" szólította. Fiatal katona lévén nem mert szólni, hogy őt Nagynak hívják, mert a százados elvtárs már akkor is nagy vaddisznó hírében állt, inkább megszokta, hallgatott a "Némöt" névre. Nyolc hónap után vette a bátorságot "Némöt" elvtárs, hogy kiálljon kihallgatásra kimaradást kérni.

-"Engedélyözöm!" kapta a megnyugtató választ.

Akkoriban nem a körletelhagyási engedélybe jegyezték be a kimaradást, hanem külön Kimaradási engedély nyomtatvány volt, amit névre szólóan kellett az írnoknak kiállítani és aláíratni az ütegparancsnokkal. 6-os, vagy ahogy hívták még "az öreg" soha nem nézte meg, mit ír alá, olyan emberekkel vette körül magát, akik megbízhatók voltak, nem merték átverni. Ekkor az egyszer valahogy mégis megakadt a szeme a néven. - "Nagy János? Ilyen nevű katona nálunk nincs is!" - "Jelentem én vagyok. - válaszolta az írnok már remegve. - "Maga? Maga carhádzi! Engedte, hogy 8 hónapig Némötnek szólítsam? Oszt' röhögött rajtam a hátam mögött?" Azzal kettétépte a kimaradási engedélyt. Szegény írnok mit tehetett? Elkönyvelte magában, hogy továbbra sem látja meg a laktanya kapuját kívűlről.

Dél tájon összefutottak a folyosón a százados meg az írnok. Jó kedve volt a százados elvtársnak, mert így fordult az írnokához: - "Na te carhádzi! Ne mondd, hogy egy car getzi a 6-os százados, kiengedlek kimaradásra. Írd meg a papírodat 18-tól 19 óráig!"

8 hónap után 1 óra kimaradás! Hősünk a Mackó nevezetű vendéglátóipari egység terepszakaszáig hatolt el, 2 felest és egy sört fogyasztott és indult vissza a laktanyába, mert lejárt az idő. A kocsma ajtaján kilépve Gy.G. szakaszvezetővel (ma nyá. tzls.) találta szemben magát, aki azonnal kiszúrta, hogy a gimnasztyorka zsebe nincs begombolva (akkor rakta bele hősünk a pénztárcáját). - "Katona! Öltözködjön föl, hogy néz ki?" - "Jelentem, most raktam el a pénztárcámat, már gombolom is be a zsebemet!" - "Ne pofázzon, részeg disznó! Takarodjon be a laktanyába!"

Hiszen úgyis oda indult... De mire beért a laktanyába, már az ÜTI-szobán ott volt a pokróca, ott várta a két fogolykísérő, vitték a fogdába kijózanodásig... Az ÜTI ki sem nézett az ablakon, ha egyszer a szakaszvezető azt mondja részeg, akkor részeg.

Másnap reggel a százados elvtárs ment "szabadítani" az írnokát. -"Na te carhádzi! Látod, még ez is sok volt! Berugtál, wazzeg!"

Hát... ez a tervezettnél kicsit hosszabbra sikeredett, a többit majd legközelebb írom le.

                                           (Firgabacsi)

Eljött a bevonulás napja.Hideg február volt.Előző este mindent elkészítettünk a nagy útra.Szüleimen is látszott egy kis feszültség,hiszen"kisfiuk" megkezdi sorkatonai szolgálatát.
A kövesdi vasútállomáson nagyon sok sorstársam,szintén remegő lábakkal,szülői,hozzátartozói körben várták a vonatot.Az apák innen onnan elővették a cefrés üveget,kínálva a bátortalanokat.Nem tudtuk mi vár ránk,de éreztük ha egyszer véget ér már nem azok leszünk akik voltunk.
A miskolci sportcsarnok megtelt velünk.A szülők oda már nem jöhettek.Sorszám alapján tudtuk meg akkor ki hová fog kerülni.Jó volt hallani  mikor a nevemet az MN4565 Cserépfalu alakulat után meghallottam.Mobil telefon akkor még nem létezett és azt sem tudtam hogy fogom szüleimnek a tudomására hozni.Gondoltam egy merészet.Oda mentem a párás ablakhoz,megtöröltem .Hosszas nézegetés után észre vettem szüleimet az udvaron.Elkezdtem ütögetni az ablakokot és egyszer felpillantottak.Én meg elkezdtem "tervtáblás" módszerrel írni:

 Édesapám bólintott,el tudták olvasni.Rövid eligazítás után beszállítottak egy buszba és irány haza.Szüleimre gondoltam,akik valahogy majd kikerülnek a Tiszaira és úgy haza-külön!!

Cserépfaluban aztán szépen megkaptuk az oltástSziktusztól,Nagy Zolitól a gépkarabélyt,Gál Imi pedig szépen felöltöztetett minket.
Az alapkiképzésből főleg azok a dolgok maradtak meg,amiket soha sem fogok elfelejteni:Megtanultuk a rendszeres napirendi pontokat,milyen az igazi stokizás(gyufásdoboz  mérce segítségével).A rengeteg alaki kiképzést(amit a lábunk sinylett meg az új bakancs miatt)De a 17km-es menetgyakorlat volt számunkra újoncoknak az igazi élmény.Nem tudom a korábbi turnusban elő fordult-e,de mikor megtölthettük kulacsainkat sörrel,az nem semmi volt.A két szakasz parancsnok:Gondos Karcsi és Pálosi Gyula segítségével.A falusi kocsmában 3-4 ember iszogatott mikor betoppant az udvarra 3 szakasz ,lehettünk úgy 80-an.Mindenki megtöltötte kulacsát,úgy vigyáztunk rá mint a szemünk fényére.Aztán számolgatni kezdtük a napokat várva a katonai esküt,ami a miskolci Petőfi laktanyában volt.

Ott hagytam abba, hogy kimentem pislantani, akkor úgy folytatom, hogy
visszajöttem!



HOL IS TARTOTTUNK?



Ja, igen!

Az Aszalón töltött első éjszaka a vad gondolatok és a friss élmények
hatására szinte félálomban telt el, mert úgy aludtam, mint nyúl a bokorban,
különben én nagyon rossz alvó vagyok, de még az a jó, hogy kevés alvással is
beérem és másnap sem vagyok fáradt!
Reggel az ügyeletes halkan végig sétált az ágyak között és suttogva
ébresztett mindenkit:
Emberek! Ébredjenek, kész a reggeli ágyba hozzam vagy lemennek
elfogyasztani? - kérdezte kedvesen!
Volt olyan hülye aki válaszolt, hogy ne fáradjon, inkább lemegy Ő érte és
felhozza!
Ekkor robbant a bomba! Csak erre vártak!!! Ki volt ez találva! Az első
reggel Őket is így ébresztették!
Lett olyan ordítás, hogy zengett az épület, úgy mint a filmekben látni!
Ébresztő!!! Mit bámulnak!!! Nem hallani!!! Ugorjanak ki a g...tócsából!!!!
Reggeli tornához felkészülni!!! Kék alsó, piros zokni, tornacipő!!!
Tíz perc múlva a körlet előtt sorakozó!!!! Mozgás!!! Igyekezzenek!!!
A hatás leírhatatlan volt! Úristen hová kerültem! Fejetlenség, kapkodás,
lökdösődés!
Nem találtunk semmit az ordítás meg még fokozta a hangulatot!
Soha nem felejtem el, az első reggel úgy meghajtottak, hogy másnap a lépcsőn
csak úgy tudtunk felmenni, hogy a korlátba kapaszkodva kézzel felhúztuk
magunkat, olyan izomlázunk volt!
Hiszen otthon nem szoktunk "béka ügetni" meg "guggolva járni" meg "fekvő
támaszkodni" és a többi!

A frissítő torna után volt az első beöltözés! Nem kell hozzá nagy képzelő
erő, hogy elképzeljük, hogy milyen siralmasan nézhettünk ki! Néztük egymást
és kínunkban nevettünk! Na meg a surranó a fókazsírral az maga egy külön
történet!
Meg kell mondanom, hogy ez az állapot a nap folyamán sokat javult a
csereberék által.Az első reggeli sült szalonna, 1 főtt tojás, tea és kenyér volt! (ha jól
emlékszem)
Megismerkedtünk a lemez tálcával, a felejthetetlen sárga műanyag tányérral
és pohárral, amelyekkel később nagyon sokszor szoros és közeli kapcsolatba
kerültünk!
Meg kellett tanulni az evőeszközök használatát, (OLP?) megőriztem magamnak
egyet, mikor kezembe kerül eszembe jutnak ezek a dolgok és kicsit bizsergető
érzés fog el, egyszer kipróbálom! Ez is szinte hozzánk nőtt!
Először hallottuk:
Hat ember itt marad! - vezényszót, ami el is vette az étvágyunkat még nagyon
sokszor!
Az ízletes és bőséges reggeli után kezdetét vette a kiképzés időszaka,
aminek gondolom az volt a célja, hogy a tunya, elpuhult civileket
fegyelmezett, mindenre elszánt katonákká változtassa!
Legalábbis erre tettek kísérletet azok az elszánt raj, szakasz, század és
egyéb parancsnokok, akikre kezdetben nagyon haragudtunk, de később a harag
elmúlt és kapcsolat sok esetben barátivá alakult át!
Igen, így kezdődött, de ahogy teltek múltak a napok egyre jobb és könnyebb
lett minden, vagy csak megszoktuk, mert minket embereket ilyen fából
faragtak, szerencsére!
Na, de megint ki kell mennem, de Ti csak folytassátok és beszélgessetek
nyugodtan!
Attól félek, hogy az én történeteimet már meg fogjátok unni!

                                             (Gáspár István)