- Gusztáv SzécsényiGyöngyössolymos! Életem egyik legszerencsésebb napját töltöttem ott - nem önszántamból!- 1972-ben! Ősz volt szép napos idő. Mi kell több a katonának! terepgyakorlaton voltunk. Miután földet értünk és a kis rajom egymása talált, elástuk az e...jtőernyőinket, majd megindultuk, természetesen rejtve a közeli erdő felé! Tűnés ez alapszabály volt. Miután a volt kőbánya felé vezető kis vonat vasúti sínjeit sikeresen felrobbantottuk, (Duranccsal! vaklárma!) tovább kúsztunk másztunk! Jól tele is ment a ruhám fenyő levéllel ami ugye engem is szurkált rendesen. Mielőtt átlopóztunk volna a főúton a temető felé, levetkőztem, hogy végre megszabaduljak a kellemetlen tüskéktől. Eközben levettem a tártáskám is, melyben 5.db. éles lőszerrel tele tár lapult! És nem vettem vissza! Mire a temető sötétje ellepet észre is vettem a bajt! Kész, ezért tuti halálra ítélnek. '50.db éles géppisztoly lőszer eltűnése tárakkal együtt. Mit ne mondjak. Aki abban az időben volt katona tudja ezért mi járt! Vissza a sötétbe a kiserdőbe megkeresni a tártáskám! Isten megsegített, mert szép holdvilág világította meg utam. Nem sokára meg is találtam amit kerestem, viszont a rajom előre küldtem, hogy majd utolérem őket! Nem jött össze az utolérés! Ráadásul rendesen eltévedtem ahogy az illik egy katonához! Mit tehetek irány be az első kocsmába, mivel onnan szűrődött ki világosság. Nekünk a Deszantnak már akkor terep-ruhánk volt, mikor megláttak örömükben átölelve felkiáltottak, Drága fiam visszajöttetek? Igyál egy sört! Mikor megtudták, hogy nem visszajöttem, már sajnos itt voltam,. már mint sereg, Egy kicsit elszomorodtak, de a söröm az megvolt! Végül elvittek motoron oda ahol lennem kellett volna és persze titokban, hogy ne vegye észre a góré. Csodálatos szerencsés napom volt, mert megúsztam a hadbíróságot, mert olyan emberekkel találkoztam akik már akkor Igaz Magyarok voltak! Pedig tiltották! Minden tiszteletem a Gyöngyössolymosi embereké! És ez nem mese volt!
2012.07.17. 14:31
Bevonulás után....
Ott fejeztem be a Bevonulásom történetét, -„Mikor felértünk a laktanyába és becsukódott a nagykapu, akkor valami furcsa rossz érzés töltött el, ugyan mikor fogom látni a szeretteimet.” és azt hiszem nem volt alaptalan a félelmem.
Beérkeztünk tehát és megállt a rozoga Csepel, majd Ónodi törzsőrmester, és a gépkocsivezető lenyitották a körlet előtt a kocsi hátulját, és megszólalt a törzsőrmester,
- gépjárműről!!
Egyből ki hogy tudott lekászálódtunk,- gondolom nem lehetett valami nagyon katonás- a platóról és a következőt hallottuk,
- Sorakozó!
Lassan összeverődtünk egy csoportba, mert azért a nem volt egy alakzat, amit Mi alkottunk.
Természetesen nem állta meg szó nélkül a mi törzsőrmesterünk,
- mozogjanak már ne olyan tetű módon!
- irány utánam lépés indulj! vezényelt.
A Mi kis csapatunk megindult az étkezde felé, Én csak néztem, atyaúristen hol lehetek, hirtelen nagyon egyedül éreztem magam. Az étkezdében üdvözölt bennünket a parancsnok, és a helyettesei, majd Ők elmentek és, Ádám Attila (akit mindig nagyra tartottam) TÖF és a törzsőrmesterünk, oktatást tartottak, titokvédelemből, elmondtak egy-két akkor nem olyan fontosnak tűnő dolgokat elosztották a csapatot ki lesz kani (indítórendszeres), tyúk (irányítórendszere), stb…. Természetesen ezeket mind alá kellet írnunk! Mikor ezzel végeztünk akkor megint a törzsőrmesterünké lett a szó!
- sorakozó az épület előtt! mondta
Talán hasonló katonás ütemben sorakoztunk, pontosabban gyülekeztünk, és néhányan morogtunk, hogy még egy cigit sem lehet elszívni. Talán ennek köszönhetően nem tudni, mert az óta sem derült rá fény, mikor kimentünk akkor kegyet gyakorolt a Mi törzsőrmesterünk és csak annyit mondott,
- 5 perc cigi szünet.
Mindenki mohón gyújtott rá és jó mélyen szívtuk le a füstöt. Az 5 perc hamar letelt, és megint sorakozásra hívtak bennünket. Összeálltunk és elindultunk a körlet felé. Felvittek bennünket (mindenkit ahová fog tartozni) a hálóba, mindenki kapott egy szekrényt ahová betehettük a civil táskát. Majd ezek után megint sorakozni kellet és elmentünk a ruházati raktárhoz, ahol aztán megkezdődött az igazi katonásdi.
Csak ezt lehetett hallani.....
- öltözzön már gyorsabban! Adja ide a civil ruháját! ( a civil ruhánkat persze elvették)
- fogja, már húzzon odébb
- milyen kisebb bakancs? majd belenő a lába!
- nagy a nadrág? cseréljen a barátjával!...........stb
Mikor megkaptuk a felszerelést, mindenki átnézte már fent a hálóban mit kapott meg, mit nem mert hát azért olyan is volt. Azután jöttek a nagy öregek…..
- Figyeljen kopasz, Én most fogok leszerelni, adja oda az egyik ingét, majd szerez magának, van még rá 720 napja !.....és hasonló dolgok.
Kb.23.30 ra elpakoltunk a málhazsákba nagy nehezen, és beleestünk a vaságyba majd ki milyen mérsékletű volt aludt, Lengyel, aki mellettem aludt gondoskodott róla, hogy Én ne nagyon tudjak aludni, mert éktelenül horkolt, de ennek ellenére valamikor elaludtam.
Nagyon rövid volt az éjszaka, és 5,00 kor ébresztettek bennünket,
- kopasz keljen fel, 20 perc múlva menni kell az állomásra.
Ajjaj, de hamar reggel lett, de nem volt mit tenni ugrás, mosdás, öltözés, málhazsák fogás és megint sorakozás! Előtte gyors cigi! Kávé nem volt!
Ki mentünk a körlet elé, és hatalmas meglepetésben volt részünk, egy busz állt a körlet előtt.
Természetesen a törzsőrmesterünk az ott volt, és felirányított bennünket a buszra, majd elindultunk, és Miskolcon a Petőfi laktanyában kötöttünk ki, ahol egy napot eltöltöttünk.
Másnap reggel onnan is tovább indultunk a Tiszai pályaudvarról az egynapi –riadó csoagos- hidegélelmünkkel. Ez a riadó csomag valami undorító találmány volt. Kb. 3 órai zötykölődés után megérkeztünk Debrecenbe, az Elkán (akadémiára) ezredes parancsnok által irányított Kossuth laktanyába.
Mi a Petőfi lakatanyából származók, az „F” üteghez kerültünk, Miglécz őrnagy (lábon járó Ált/20 így hívták a beosztottai, mert a katona bibliája mindig a hóna alatt volt) parancsnoksága alá! Én a 2 szakaszba kerültem Miskolczi őrmester (akkor avatták, talán ez volt az első szakasz) parancsnoksága alá. Hogy ki volt a rajparancsnokom a nevére nem emlékszem, nem akarom megbántani, de valami jelentéktelen raj pk. lehetett. Ki lett mindenkinek osztva a szekrénye, és megmutatták, hogy kell elpakolni a szekrénybe majd ezt gyakorolgattuk, akié jó lett az abba hagyta. A Szutor szkv. nevére arra emlékszem, pedig nem is Ő volt a rajparancsnokom. Az emeleten aludtam, és hogy az ágyam mellé megint a Lengyel honv. került, (pedig nagyon szerettem, mint embert)az már mindennek a netovábbja volt. Éjszakákat csak félálomba aludtam, de lassan nagyon lassan megszoktam azt az förtelmes horkolást, néha azt hittem már megfullad, és igy kellet kelnem az első reggeli tornára, amikor is Szutor szakaszvezető, üvöltésére ébredtük,….
- Jó reggelt elvtársak ébresztő föl!!
- Reggeli torna öltözéke gyakorló nadrág, gyakorló bakancs!
- Reggeli tornához sorakozó!!!
És felőre mit veszünk fel??????? Vetődött fel mindannyinkba a kérdés, de hát a nagy noszogatásra hamar felkaptuk a nevezett ruhaneműt, és mint 5 perc múlva már az egész üteg kint didergett (kivéve a rajpk-t aki melegítőbe, tornacipőbe volt öltözve, rendkívűl kényelmes viselet) a körlet előtt egy szál, nadrágba, és bakancsba, október 28. án reggel 05.35 perckor.
És megkezdődött a katonai életre nevelésünk!
A továbbiakat majd egy másik történetbe mondom el.
Gömbipapa
2012.07.17. 14:19
Az alapkiképzés hónapjai
Ebben az írásomban egy kicsit sűrítve 3 hónap történéseit mesélem el.
Kezdődjön hát a történet.
Kutya rossz kedvem volt, távol voltak a szeretteim, nekem pedig állandóan, alakzatban kellett mennem, nem oda mentem ahová akartam, futnom kellet, amit nagyon gyűlöltem. Soha nem futottam egész életemben, még a villamos után sem futottam, majd jön a másik mondtam! Most pedig az állandó alakizás, futás torna meg sok ilyen hülyeség! Nem nagyon tetszett nekem ez az egész katonásdi de, talán azért mert minden reggel csak ezt lehetet hallani a folyosón, 1997, novemberében, ..
- Jó reggelt elvtársak ébresztő fel!
- a reggeli torna öltözéke, piros szegélyű atlétatrikó, gyakorló nadrág, és gyakorló bakancs.
Aki már ébredt november hajnalban, és ki is ment az ég alá az tudja, milyen zimankós idők vannak már akkor, vagyis nem egy trikós reggelek vannak novemberben. De nekünk így kellet ki sasszéznunk a novemberi hidegben. Természetesen a kiképző rajparancsnok nem abban az öltözetben volt, -szabálytalanul-, de ez minket akkor nem vígasztalt. Történt egy napon hogy nagyon szakadt a havas eső azt hiszem egy decemberi napon,- amikor természetesen az öltözet az ugyan az volt, mint amit az előbb leírtam, - a kiképző megint abban a jó meleg öltözéket viselte.
A kantinosunk, -a kantint közülünk vette át egy katona- mondta a kiképző rajparancsnoknak, ugyan menjünk már egy kicsit félre valamelyik eresz alá, ahol nem ázik a csapat. A kiképzőnek ez nem nagyon tetszett és rögtön szóvá is tette, ok, mondta.
- Futás! hogy ne fázzanak meg, mondta, és megindult….
Mindenkinek követnie kellett, mert az ÜTI, vagy a helyettese mindig ellenőrizte a reggeli tornát, vagy Jaksa őrnagy, aki a Kossuth laktanya testnevelője volt. Tehát futottunk a szakadó havas esőben, mindenkinek elfagyott a bőre, de futottunk. Mikor lefutottuk a 3000m-t és vége lett a reggeli tornának, a fürdőben gyorsan kis hideg víz alá álltunk, hogy felmelegedjünk.
Ekkor jött a reggeli kávé, ami mindenkinek volt, de a kiképző sport” pityunak” nem, ezt is rögtön szóvá tette, (jelentette a századparancsnoknak, hogy Őt bizony nem szolgálják ki kávéval) de a kantinosunk bebizonyította a századparancsnoknak is, hogy nincs kávé, mert természetesen addig ment a dolog.
Mondanom sem kell, hogy ezek után, mikor súgtak ennek a bugyuta sport Pityunak, hogy miért is nem volt kávé, azon a reggelen, utána Ő ajánlotta fel reggelenként, hogy hová menjünk el sunnyogni!
Az ebédek sem voltak egy húsvéti körmenetek. Az első hét valamelyik napján, ebédkor, hogy bementünk az étkezdébe, - természetesen sorba szakaszonként,- és mikor megkaptuk az ebédet a fém tálcában, és mire a második szakasz leült ebédelni, addig az első szakasz meg ebédelt.
De történt, hogy leültünk ebédelni, és nagyon forró csontleves volt meg valami azt hiszem egy szelet sült hús krumplival, és a forró levest lassan belapátoltuk, amikor megszólalt a rajparancsnok érdes hangja..
- Égészségükre elvtársak! Föl vonulj ki!
Néhányan azért kik még hozzá sem kezdtek a másodikhoz – a nagyon forró leves miatt- méltatlankodtunk, hogy ugyan ne mán, még meg sem ebédeltünk.
Ez nem hatotta meg a rajparancsnokunkat.
- Égészségükre elvtársak! Föl vonulj ki!
Ismételte el, majd mikor látta, hogy ennek semmi hatása, fölrúgta a legközelebbi asztalt, egyből mindenki asztalt bontott és zsebébe süllyesztette, kenyér közzé a húst, vagy amit akart és azonnal ki vonult!
Ettől a naptól kezdve mindenki megtanulta, hogy először jön a második fogás, majd a leves, ha van rá idő! Az ebédek után természetesen hogy nehogy elhízzon a szakasz, kis vigyázz menet, de legalább 30 perc. Ezek után 4óra 20 perckor parancs kihirdetési foglakozás ahol kihirdették a másnapi parancsot, majd kiosztották a leveleket és a felbontott csomagokat.
A harmadik héten talán, egy fizikai felmérő testnevelési foglalkozáson, futnunk kellett 3000 m időre a norma idő 13 perc volt, amikor a 28 perc után beestem a célba,-egy nagyon kövér bajtársam futott előttem- Virág zászlós elvtárs megjegyezte
- Fiam ezt magának még nagyon sokat kell gyakorolni….
- Miért mennyi a norma idő? kérdeztem lihegve..
- Kétszer kellet volna lefutni b@ssza meg, ennyi idő alatt! válaszolta, az amúgy nagyon jó lelkű zászlós.
Ezek után, ha lehetett konyha munkára, vagy munkára vezénylésre- civil munkásokkal-kértem magam reggel eligazításon. A rajparancsnokaim nem is gördítettek nagy gondokat ez ügyben, Én, és aki még kérte minden reggel szépen mentünk, vagy a konyhára, vagy a polgáriakhoz dolgozni. A konyha munkából csak az első nem volt valami, haj de fényes, mert Kb. 3 óra alatt 1400 db fémtálcát kellet 2 embernek elmosogatni. Azt hiszem a második konyhamukiban összeismerkedtünk egy ugyan olyan sivár kopasz szakáccsal, mint Mi voltunk.
- Fiúk akartok egy kis pálinkát inni?? kérdezte, majd az igenlő válasz után elmondta az elképzelését.
- Fiúk kellene egy kis zseton(pénz) kifizetjük hárma, és majd ha a raktáros behozza, akkor szólok nektek is.
Mit mondjak nem volt egy probléma mentes feladat, de a konyhamuki társammal úgy döntöttünk próbáljuk ki! Vagy átver, vagy nem!
Mi szépen végeztük a dolgunkat ami ki volt adva, majd egyszer, csak jön a kopasz szakács cimboránk!
- Na maguk jöjjenek csak ketten, -szólt nekünk.
- Hozzanak lapátot seprőt..
Szépen elindultunk egy szó nélkül, és vittük amit mondott. Ki mentünk az egyik raktárba, és..
- Ok! Rakjátok le a szerszámokat, és gyertek..
- Majd egy csattanás és kicsavarta az üveg nyakát.
És lassan beszlopáltuk a pálinkát. Utána nem volt semmi gondunk a konyhán. Annyit ehettünk és azt amit akartunk. Oda mentünk ketten dolgozni ahová akartunk, vagyis ettől kezdve nagyon jó sorunk lett ha konyha munkára lettünk küldve.
Történt egyszer, hogy a konyhamunkán azt a feladatot kaptuk, hogy ki kell mennünk a húsiparhoz az élelmezési szolgálatvezetővel vételezni. Egy gond volt csak, hogy a Csepel platóján kellett utazni. Mikor már jöttünk vissza kb 14,00 felé a laktanyába az úton mondom ám a cimborának..
- Te Én nagyon éhes vagyok!
- Én is, válaszolta.
- Akkor nézzük, mi van ezekben a ládákban.
Majd a szavakat tett követte és kinyitottuk az egészet és kerestünk benne jó kajákat. Rengeteg szalámi (Turista, Pick, meg az alja, szalámi is volt Párizsi,) és hasonlók voltak, de ezeket nem tudtuk és mertük felvágni, de találtunk,(akkor még finom) virslit is. Na, ennek gyorsan neki estünk és nagyon sokat bekajáltunk belőle. Mikor beértünk a raktáros szépen lemért mindent és hibádzott az áru, mert hiányzott (ha jól emlékszem kb. 5 Kg virsli. Elkezdték keresgélni, de gondolták az már nem lesz, meg és valamilyen furfanggal lezárták az ügyet, de ettől a perctől kezdve Mi nem mehettünk a vételező kocsival.
Két hét után vissza mehettem a laktanyába, ami meg ott fogadott hát az nem volt valami fényes.
- Maguk ketten hajtsák le a sapkát, mondta a tizedes
- Ez a parancs, hogy maguk csak így közlekedhetnek, nehogy megfagyjon a fülük…
Meg hasonló szövegek mentek egész nap. De nem baj gondoltam ezt a két hetet már akkor is kibírom, ha fát vágnak a hátamon.
Ezek után is szívesen küldtek konyhamunkára, mert ott, mint mondták meleg van, és nem lehet megfagyni.
Lassan elteltek a kiképzés napjai, és eljött a vizsga ideje, mert természetesen, amit tanultunk a kiképzésen arról számot kellett adni.
Soha nem felejtem el, Vadászi törzsőrmester volt a vizsgabizottságban az indító állványról Ő faggatott bennünket. Pontosabban úgy folyt az egész vizsga, hogy húzni kellett egy kérdést, és bediktálni a számot, kidolgozni, és aki kész volt az kiment és beszámolt arról mit tudott.
Kihúztam Én is kérdésem, majd bediktáltam a számot, már nem emlékszem pontosan azt hiszem a 8-ast húztam. A szövegre azonban nagyon is jól emlékszem.
Ismertesse az Indítóállvány szintezését és tájolását.
Na, ez szuper, ezt jól kikaptam azt sem tudtam, hogy az állványt szintezni, meg tájolni kell. Egyből hátra is dűltem, mint aki mindent tud. A társaimtól egy két mondatot, összeszedegettem, meg azért beszélgetésekből a körletbe (mert akik rendesen jártak foglalkozásokra azokra ragadt valami) elcsíptem egy két ezzel kapcsolatos mondatokat és írtam, vagy két mondatot.
Vadászi törzsőrmester kiszúrt, látta Én már kész vagyok, nem írok.
- Jöjjön, ki ha készen van..
- Jelentem.. még nem azaz izé hebegtem..
- Na jöjjön csak !
Nem volt mit tenni, fölálltam és azt hitem a plafon a fejemre esik égett a képem, de mentem.
- Üljön le! mondta a törzsőrmester
Leültem és letettem magam elé a papírt.
- Mondja! Látom nem sokat írt, mert biztos tudja fejből, égetett.
- Jelentem, Én azt sem tudtam, hogy az állványt kell szintezni, mondtam az igazságot.
- Na jól van! válaszolta.
- Milyen színű az az állvány mai ott áll? kérdezte az ujjával a állvány felé bökött.
- Jelentem ZÖLD! válaszoltam még mindig rettegve.
- Köszönöm! … válaszolta kérdezőm.
- Sikerült a VIZSGÁJA.
Ekkor szabadultam csak fel igazán, egy köszönömöt feleltem, és gyorsan eltávoztam a körletbe.
Délután összepakoltuk a felszereléseinket, amit kellett leadtuk és vártuk a másnapi 5,20 perces indulást vissza az anyaalakulathoz, irány Cserépfalu.
Gömbipapa
2011.02.25. 07:36
Behívóparancsom..!
Sohasem feledem el 1965.November 02.-át.
Csöngetett a postás, az éppen szabadnapomat töltve.Budapesten a Gubacsi úton,lévő Munkás szálláson, itt vettem át a BEHÍVÓPARANCSOMAT 20 évesen.
Reszkető kézzel olvastam el a tartalmát,rövid és határozott sorok követték egymást,amit első olvasatra az idegességem miatt nem is nagyon láttam.
A sorok tartalmazták a következő parancsot:
Jelentkezzek 1965,November 26.-án reggel 08.00.-kor a Jászberény Déryné Művelődési Központ nagy termében.
Vigyek magammal egy napra megfelelő hideg élelmet,tisztálkodó felszerelést.
A hajamat vágassam le rövidre.
Ezen a kritikus este már nem tudtam aludni.
Tele voltam izgatottsággal,félelemmel,várakozással, a két év távollét,az idegen közösségek,szigorú parancsok végrehajtásának következményei,lebegett előttem.
Elégé félénk természetű fiatal srác voltam,és a bal lábam is fájt még, a 15 évesen elszenvedett bokatörésből eredően.
Másnap reggel bánatosan bementem a munkahelyemre, a csoport vezetőmnek
átadtam a
"BEHÍVÓPARANCSOMAT"..!
Ö KÖZÖLTE VELEM,HOGY A MAI NAPTÓL NE VEGYEM FEL A MUNKÁT, KIADJÁK AZ ÖSSZES SZABADSÁGOMAT,ÉS KÉSZÜLJEK FEL A BEVONULÁSOMRA.
Természetesen ellátott mindenféle, előre félelmet sugalló tanácsokkal.Most ettől még jobban elfogott a rossz érzés,már előre féltem az eljövendő sorkatonai szolgálattól.
Mindent előkészítettem a szabadságom alatt,leadtam a szerszámaimat,elszámoltam az Építőipari vegyi anyagokat gyártó vállatomnál,ők elkészítettek mindent amit ilyenkor szükséges,a Munkaügyi osztályon közölték velem nem sok az a 24 hónap,és várnak vissza.
Elérkezett az utazási idő,előtte lévő napon elköszöntem akiknek fontos voltam,a testvéreméktől,Zagyva Géza barátoméktól.
Megérkeztem Jászberényi Vasútállomásra,persze ott már várták a bevonulókat.Cs.... Imre zöld paroli-nos őrmester, nagyon szigorú parancs osztogatással,elrendelte a sorakozót.Gyalog végig mentünk a Rákóczi úton,40 fővel.Életem első alakzatában,már itt is megkövetelte tőlünk az őrmester a katonai fegyelmet.
Következet a szigorú Hadkiegészítő Parancsnokságon történő megérkezés,orvosi vizsgálatok,adatok rögzítése,és sajnálatomra az "ALKALMAS"bélyegzést vettem észre, amikor a százados bepecsételte ezt a szöveget, a Katona könyvem megfelelő rovatában.
Este lett körülbelül 18.00 kor érkeztünk a Tüzérezred laktanyához.
Névsor olvasás,létszám ellenőrzés,adat egyeztetés,beosztás megjelöléssel,most már biztos voltam ,hogy itt kell az elkövetkező 24 hónapomat eltölteni.
Szalma Géza százados közölte velem ,hogy távírász leszek.Az alapkiképzést követően veszek részt a szakmai képzésben.
Elfogadtam a beosztást, hiszen mit tudtam volna rajta változtatni.
Ezt követően vittek bennünket a fodrászhoz(borbélyhoz) aki a rövid hajam ellenére, szigorúan levágta kopaszra a hajamat.
Megint sorakozó,és irány a fürdő,ott aztán a meglepetés,első durvasága várt bennünket, az öreg katonák részéről.
Fertőtlenítést nagyon szerették, bő fertőtlenítő por használatával, megörvendeztetni az újoncokat.
Jött a katonai ruhába történő átöltöztetés...:
Itt aztán nem lehetett nagy válogatást végrehajtani,mert azt már az öreg katonák(őrvezető)elvtársak elvégezték.
Kimondottan az alacsony újoncokra földig érő,köpenyt,a magasakra meg rövid köpenyeket adtak.A csizmákat sikerült összecserélgetni,biztos ,hogy a bal ,vagy a jobb lábra való valamelyike kisebb,vagy nagyobb volt.
Nem mutatták meg a kapca lábra tekerést,és amikor a Gyengélkedőre kerültünk megint az orvosi vizsgálathoz,már láb sérült újoncok voltunk.
Gyengélkedőn teljesen meztelenre kellett levetkőzni,szigorú vizit következett.A feltört lábainkkal nem sokat törődtek,azt mondta a katona orvos,hogy az katona dolog, majd megszokjuk.
Este 22.00 kor jutottunk a számunkra kijelölt,újonc századhoz..:
A század szolgálatvezetője, és az őrvezetők átvettek bennünket, az előre elkészített névjegyzék,és a beosztások függvényében meghatározták melyik háló körletben kell elfoglalnunk a kijelölt ágyainkat.
Következett a katona szekrényekben történő ruházat, aprólékos elrakása,szigorú felügyelettel.A felső ruházat szigorú Katonai ülőke méretre hajtás gyakorlása.
Majd a katonai vaságyak végénél történő felsorakoztatást követően elfoglalhattuk a szép szalmazsákos fekhelyeinket.
Nagyon nehezen de éjfélkor tértünk pihenőre,nem sokat tudtam ezen az emlékezetes éjszakán aludni.
Reggel 06.00-kor hangos ébresztő kiabálással ébredtünk,reggeli torna,ami nehéz futással,majd különböző mozgás gyakorlattal féláráig tartott,majd a folyóson lévő hideg vizes mosdó használatával, sorakoznunk kellett borotválkozáshoz,derékig történő mosdáshoz.
Ezután az ágyak első alkalommal történő, bevetési kínlódása következett,körlet takarítás,és az első reggelihez sorakozó.Az étkezdéhez történő elvonuláskor már, nóta tanulási kísérlet történt persze eredmény nélkül.
A reggeli Fekete kávé,tele (bron töltettel) ,hagymás tojásrántotta,jó kemény kenyér volt.
Mondanom sem kell,ennyi év elteltét követően sem tudom elfelejteni,hogy nem volt időnk a reggeli elfogyasztására,mert még a felét sem fogyasztottuk el,már a rangidős tisztes egészségükre fel, vezényszót kiabálva mindenkit kiterelt az étkezde elé,sorakozót elrendelve.
Az újonc századhoz történő elvonulásakor a reggeliről,ismételten nem igazán sikerült a katonai nóta,amiért a tiszteseink igen idegesek lettek.Azt mondák lesz ennek még nehezebb pillanata is.
Igazuk volt tényleg nem felejtették el.
Megkezdődött az első alapkiképzési napunk.
-2 óra alaki kiképzés
-1 óra testnevelési kiképzés,
-3 óra szabályzat ismeret,
Nem egy legjobb tárgykör válogatás,de ezt mégsem lehet elfelejteni,mert televolt kapca törő pillanatokkal.
Ebéd után megkaptuk a kiegészítő felszereléseinket.
-Vegyvédelmi felszerelést
-Műanyag tusás 65M Géppisztolyt.
Ezek vadonatújak voltak,tele fegyver zsírral,amit nem könnyű volt az újoncoknak eltávolítani.
Ezt követte az első Parancskihirdetési foglalkozás.
Itt nem felejtették el a tiszteseink a reggeli nóta tanulást,bizony kemény félórát tanultuk a katona nótát.
Sikerült egy életre megtanulni..:
1./
Jászkunsági gyerek vagyok,
Jászkunságon születtem,
Kiskoromtól nagy koromig,
Benne fölnevelődtem.
Kilenc zsandár kísér engem
Jászkunsági főutcán,
Még akkor is betekintek
Kis angyalom ablakán.
Éppen akkor, éppen akkor
Vetette be az ágyát.
Rozmaringgal, rozmaringgal
Söpörte a szobáját.
Még akkor is utánam szól:
Barna legény, gyere be!
Adj egy csókot, egy utolsót
Kacsintsál a szemembe!
Nem mehetek édes rózsám,
Mert be vagyok sorozva,
Jászberényi kaszárnya
Nyitva van a számomra.
2./
Új a csizmám a szögre van felakasztva
Sarkantyúját belepte a rozsda
Összeverem olyan betyár módra
Mind egy szálig lepereg a rozsda róla
Új a csizmám a Jászberényi varga varrta
Azért varrta hogy táncoljak rajta
Összeverem olyan betyár módra
Mind egy szálig lepereg a rozsda róla
Végül is a tiszteseink győzedelmeskedtek,mert a parancskihirdetésről,már kemény nóta harsogásával érkeztünk az újonc század körletéhez.A nóta kötelezővé vált,minden egyes alakzatban történő közlekedésünk alkalmával, ami egyre jobban ment az újonc század részére.
Első alkalommal a tiszteseink összeírták mit rendelünk a Katonai kantinból,én nem rendeltem semmit sem mert sajnáltam a pénzemet költeni.Ez aztán annyira megszoktam,hogy a két éves katonai szolgálatom ideje alatt, jelentős kis összeget összegyűjtöttem.
A kantinban akkori időben lehetett sört fogyasztani,és ez bizony a számunkra nem mindig volt a legjobb,mert a becsípett tiszteseink egy kissé illuminált állapotban, kitalálták a különleges esti foglalatosságokat.
Első vacsora...:
A kantinban történő áruk megérkezése után, következett a vacsora időszak.
Sohasem felejtem el az első paprikás burgonyát,katona módra.
Második esti katonai időtöltésünk,első estéjének szabad foglakozása, hasznos kihasználása ként,megkezdték a katonai eskü szövegének fejünkbe verését,a tisztes elvtársak.
Akinek nehezen ment azok a katonai ülőkén történő utazás gyakorlatait voltak kötelesek végezni,majd megint be kellett kapcsolódni a szöveg tanulásba.
A tisztes elvtársak minden egyes alkalommal, kihasználták a felsőbbségi érzetük tudtunkra adását.
Következett a takarodó,amit természetesen megfelelő gyakorlattal ismételtek több alkalommal meg.
Én G.... József őrnagy századához lettem beosztva.
Ő nagyon rendes ember volt,nem tűrt semmilyen erőltetett magatartásokat, az őrvezőtektől,de hát mindig nem volt bent,így bizony nem voltak az alapkiképzéseink megtervezett csínytevések nélkül.
Emlékeim szerint ez volt a "BEHÍVÓPARANCSOM" átvételétől,a kétéves sorkatonai szolgálatra történő,bevonulásom első napjáig az én történetem.
Rengeteg emlékeim van még,amit majd folytatásképpen megírok számotokra, a történelem tanulságaként.
Küldi: jóskabá
2011.01.14. 06:28
Megbukunk,vagy nem bukunk?
Az idézet a szarvasvadászat c. írásomból van, hogy követhető legyen amit most írok!
„Na,ezt lehet, nem kellet volna tennem, mert ettől fogva nagyon figyelt rám, minden szolgálatomat rendkívül ellenőrizte mindenáron meg akart buktatni, de nem jött neki össze! Vagyis nem talált hibát. De ez lehet egy másik egyperces történet is! De ez csak egy ráadás volt, mert az első a miben beloptam magam a szívében az egy más történet, ha meg engeditek, majd egy későbbi alkalommal elmesélem!!!
De a szarvas történetnek sincs itt vége!!! De nincs ám!! Ha megengeditek ez is egy másik kis történet lesz! Reméljük, Gyula azt majd elmeséli.
-Tessék, hát jönnek itt a történetek,-„
Megbukunk, vagy nem!?
Most simán írhatnék egy egyperces történetet, de megpróbálom rendeses leírni azt, ami történt a szarvas vadászat után!!
A nevezett TÖF elvtárs, nem akarom leírni a nevét, hiszen aki ott szolgált az tudja, kiről van szó! Egy olyan emberről van szó akit –mikor még volt-megjelöltem az IWIW-en ismerősnek, és 3 hónap után sem igazolt vissza pedig nagyon sokszor belépett.
Tehát hogy is lettem a TÖF „legjobb” embere, avagy hogyan is loptam be magam a TÖF szívébe!!
A történet egy szép szombati –az év mindegy- tavaszon történt, amikor is ÜTI szolgálatban voltam. Szépen rendesen, ahogy kell a helyettesemmel átvettük a szolgálatot, és kb11 óra felé létszám ellenőrzés után, éppen elszámoltatom az AEG. ügyeleteset, akiről nagy cseppekben folyik a víz!!
Csengettek!! szól felüdülve az AEGÜ.
-Hallom!
-Mindjárt jövök, addig szerezze elő azt a 2 embert, akit nem tudja, hol van! mondtam, és kimentem az ÜTI elé!
-Mi a baj? kérdeztem a támlást ( a támlás az őrszoba előtt álló figyelő)
-Jelentem egy Zsiguli jött fel egy civillel!
-Köszönöm! válaszoltam, majd komótosan megindultam a kapu irányába!
Kinyitottam a kiskaput, és kisétáltam az akkor már a kocsiból kiszállt civilhez.
Maga mit akar itt!! Tettem fel neki udvariasan a kérdést, és folytattam, Ez honvédségi terület, kérem, gyorsan hagyja el!!
A civil rám nézett és csak annyit mondott
-XY százados vagyok, az ebédemért jöttem!
-Tessék??? kérdeztem.
Milyen ebédért???
Majd újra elismételte amit már hallottam
Majd minden kertelés nélkül megjegyeztem neki!
-Ezt mindenki állíthatja, tudná igazolni magát?????
IGEN!! Válaszolta és remegő kézzel (bizonyára ideges volt) szedte elő a katonai igazolványát!
Megnéztem és láttam, hogy ez valóban Ő az, akinek állította magát, tehát semmi diverzió.
Jelentkeztem a százados elvtársnál, aki megkérdezte tőlem!
-Maga nem ismer??
-Jelentem nem , válaszoltam.
-Tudja Én leszek itt a törzsfőnök! Némi kacajt éreztem a hangjába.
Nem is volt alaptalan, a kis kacajérzés!!
Nem a szarvas miatt, hanem az miatt, hogy amikor csak szolgálatban voltunk,-akkor még ÜTI szolgálatot adtam- mindenképpen meg akart buktatni! Tudta, hogy a létszámmal nem tud, tudtam ki, mikor hol és minek tartózkodik! Adtam előtte elég bel szolgálatot.
Megpróbált elkapni, hogy alszom. Elő volt írva, az ÜTI-nek, hogy takarodó után, ha nincs HKSZ az ÜTI ajtajának be kell lenni zárva.
Történt egyszer, hogy nagyreményű TÖF- ÜGYPK, adott és Én is szolgálatban voltam az ÜTI-n. Szokásomhoz híven a takarodó után mikor bevonult az utolsó kimaradásos is átmentem takarodót ellenőrizni, és lefektetni a nem józanokat! Majd mikor minden elcsendesedett visszamentem az ÜTI-re lefeküdt a helyettesem, bezártam az ajtót, behúztam a sötétítő függönyöket és elkezdtem olvasni, akkor szinte faltam a könyveket, főleg a Galaktikát nagyon szerettem olvasni és szerettem akkor a SCIFI-t.
Rengeteg ezzel kapcsolatos könyvet kiolvastam, azt hiszem éppen az Andromédát olvastam, de ez nem biztos. Talán 01.10 körül járt az idő mikor éktelen nagy robajt halottam, felugrottam és az ajtóhoz mentem, ahol a drága jó TÖF-öm toporzékolt.
-miért van bezárva az ajtó??? szegezte nekem a kérdést
- jelentem azért, mert a felkészülési okmányba le van írva, hogy takarodó után az ajtót be kell zárni.
-Mutassa csak!
-Értettem, és elővettem a felkészülési okmányt és kinyitottam, megkerestem azt az oldalt, ahol ez le van írva.
Elolvasta, és csak annyit mondott..
-Jó éjszakát!
Leadta a kulcsdobozt és elviharzott. Mikor kiment gyorsan szóltam a telephelyes katonának, nehogy a TÖF jól érezze magát, ha elszunyázott volna a katona!
Ez az egyik történetem és ehhez kapcsolódik a másik is ugyancsak ezzel az illetővel kapcsolatban.
Ugyancsak szolgálatban voltunk ugyanebben a felállásban. A történet szinte majdnem ugyan az, mint az előbb csak a vége a lényeg.
Tehát minden ugyanúgy történt egész nap, mint az előbbi sztoriban, csak este, tanulva a történtekből nem húztam be a sötétítő függönyöket –jó idő volt- teljesen nyitva hagytam az ajtót, és el kezdtem olvasni, amíg a helyettesem aludt.
Talán negyed kettő lehetett mikor orifonon rászóltam a THÜ-s katonára,
-Nem látta a TÖF-t
-Jelentem éppen most jött az ÜTI ről, az ablaknál állt és figyelt befelé.
- Köszönöm jó éjszakát válaszoltam és tudtam, hogy megint meg akart buktatni, de olyan kis bohó volt ez a TÖF.
Ennyi a történetem az orvvadász TÖF-ről!
(GÖMBIPAPA)
2011.01.06. 16:43
Gyöngyössolymos!
2010.05.12. 11:05
Történeteim
Emlékszem a kiképzésekre, 6 hétig a gépkocsivezetőknek Aszaló volt a
helyszin. Szolgálatban voltam az első-második napon amikor bevonultak.
Ellenőrizni kellett éjszaka a körletet.Ennyi embert álmában
beszélni:- vezényeltek, kiabáltak, sorakozó stb..stb. Aztán 3.-4.-ik
napon kimaradás után 4-5 órányi alvás után ébresztettek.hogy én fogom
tartani az újonc állománynak a reggeli tornát- az elsőt számukra. Két
óra múlva reggelihez menet megismertem köztük a bátyám osztálytársát.
A reggelitorna az Ö szemével:- Bejön egy goromba fráter a körletbe és
ordít, hogy ÉBRESZTŐ!! Meg hogy gyorsan , aztán sorakozó, azt is
gyorsan, meg nagyság szerint,azt is gyorsan.Ha az ember valamit
először csinál életében az se nem jól se nem gyorsan nem megy .Hát
nekik akkor nagyon nem ment, ekkor ez a fiú torna közben tüsszentett
és szünetet tartott a tornában , elővette papírzsepikéjét és
akkurátusan fujogatni kezdte orrocskáját. Hát megtaláltam.- Amikor
megismertem, és megszólítottam megijedt , mikor rájött hogy ismerjük
egymást,hihetetlenül megkönnyebbült aztán már Ő is csak nevetett
aTornaórán.
Elsőre csak ennyit.Üdvözlettel Balog János.(Aszaló:1973.02.27-1975.03.27
2010.03.31. 15:32
Pistu
Pistu gyakorló egyenruhájában csendesen, görnyedten üldögélt a laktanya egyik épületének lépcsőjén.
A borongós időben, esti órában a társasághoz szokott fiatal katona most gondolataiba mélyedt, elnézve a sötét égbolton a fényes csillagokat. Szerződéses katonaként akár haza is utazhatott volna, mint a többiek, de őneki nem volt máshol otthona, csak a laktanyában. A sorkatonák csoportokba verődve mulattak körleteikben, harsány nevetések zaja zengett az épületben. Pistu, aki egyébként szeretett társai között lenni és egyéni, udvarias humorával szórakoztatta őket, valójában nagyon is magának való fiú volt. Szeretett elmélkedni, jövőjét tervezgetni. Olykor verseket és egyperceseket talált ki, de nem vetette őket papírra. Éveken keresztül képes volt azonban ugyanolyan formában előadni, mint azt kieszelte egykor. Írásai sosem voltak könnyedek, vidámak. Ezt a stílust csak élőben engedte meg magának, mintha valami egyéni rend szerint a verseknek és novelláknak komoly hangvételűnek, olykor bizarrnak kell lenniük.
Egy nap új szerződéses jött a körletbe, ahol Pistu lakott. Hamar kiderült, hogy rokonlelkek.
A szokásos kérdések vetődtek fel: ki mivel foglalkozott a civil életben, hány iskolája van és mért lett szerződéses katona. Az új honvéd újságíró volt, de ebben a szakmában túl sokan vannak, hogy ő is érvényesülhessen, vélte. Amire büszke volt, az az, hogy régóta írt elbeszéléseket és azok közül néhány meg is jelent.
- Te is írsz? - kérdezte Csapláros honvéd csodálkozva, mikor megtudta. - A Pistu is! Nem is akármilyeneket!
Bányai, az új honvéd - álmodozó tekintetű, vékonyka fickó - érdeklődését is sikerült így Pistunak felkeltenie, aki most közkívánatra elszavalta egyik versét:
Nem felejtem, anyám, kezed érintését,
szavaid mézében annak édességét.
Méhedben éltem én. Te neveltél engem.
Köszönöm Neked, el sose felejtem!
Kellett, hogy megölelj borús, csúf napokon,
hogy kitépd a fájdalmam, mert magam nem tudom.
Szavaim nélküled torkomban rekedtek,
célba nem találtak, mosolyomba vesztek.
Ha volt jó kalács tiszta asztalunkon
és anyám illata áradt az abroszból,
otthon voltam, szoknyája csücskén:
egyetlene voltam s mindene: én!
Utcán, ha mentünk, együtt csak mi ketten,
kísértem vidáman, véle büszkélkedtem.
Hadd lássa a világ: ő az édesanyám
s nincs is ilyen több a világon talán!
Bányai honvéd csak ámult, hogy lehet az, hogy egy suttyó cigánygyerek ilyen nagyszerű verset ír?
Ez csodálatos volt! Nem csak hogy gazdag a szókincse, tud bánni a rímekkel, de még szépen is szaval! - gondolta.
- Ez anyák - napi vers, igaz? - kérdezte szinte meghatottan.
Ilyen szép verset csak a Nagyok köteteiben olvasott.
- Tulajdonképpen, igen - felelte Pistu, majd kis szünet után fontosnak tartotta megjegyezni:
- Csak hát nem igaz....
- Hát hogy-hogy nem igaz? - kérdezték többen és Pistu elmondta, hogy ő intézetben nevelkedett. Anyja és apja elhagyta, amikor kicsi volt. Csapláros és társai nem értették, miért ír akkor Pistu egy édesanyát dicsőítő köszöntőt. Csak Bányai értette meg, hogy egy szülő nélkül nevelkedett ifjú költő így éli, élheti csak meg az anyák napját: elképzeli, hogy neki is van egy kedves édesanyja, aki szeretve dajkálta, mikor pici volt; aki gondosan nevelte, iskolába járatta; mosott rá és finomakat főzött. Ünnepnapokon pedig szépen terített asztal mellé ült a kis család és békésen eszegettek. Mindig volt mit enni. Mindig volt tiszta ruha, mindig volt....legalább is a képzelet világában. Ott minden lehet.
Pistuval elbeszélgetve hamarosan jóbarátok lettek. Bányai hatására még papírra is vetette verseit és rövidke novelláit, majd megkérte őt, hogy lektorálja. Az új katona örömmel segített, és ahogy a cirkalmas betük közt a hibákat javítgatva olvasta a különös történeteket, mintha maga is belecsöppent volna a történetekbe, Pistu annyira érzékletesen tudott írni. Néhány szóval, egyszerű, de hatásos mondatokkal hátborzongató és modern korunk mindennapjaira nagyon is jellemző helyzeteket vázolt fel. Megrázó volt története egy Karácsony napján játszódó gyilkosságnak, mely valójában egy drogos képzelődéseit írja le, miközben a szomszéd lakásból izgatott készülődés, majd mulatás zaja hallatszik. A főszereplő társaival együtt megerőszakolt egy lányt, majd tetemét is meggyalázták, végül beleit kirángatták. Majd sziréna hangja szakítja meg a műveletet, vaku villan, a rendőrség emberei számokkal látják el a kis szobában talált tárgyakat...- a kábult drogos még mindig álmodik. Aztán az intenzív osztályon találja magát és kénytelen elfogadni a tényt: él, bár nyomorúságos élete hiábavaló.
Ő más volt, mint a többi és nem csak azért, mert udvarias volt és sok katonához képest értelmesebb, hanem azért is, mert cigány származású. Mikor odakerült, szinte valamennyi feljebbvalója úgy vélte: ezt a fiút itt szét fogják szedni! Nem marad ez itt sokáig!
Tévedtek. Pistu annak idején itt kezdte, mint sorkatona, csak később lett szerződéses. Ez úgy esett, hogy az összeszokott csapat leszerelés után annak rendje és módja szerint összeült egy közeli kocsmában; italoztak, cigarettáztak és beszélgettek. Pistu aranyköpéseit harsány röhögések követték, valahányszor megszólalt. Kedvelték őt. Nem számított bőrszíne, mely csaknem fekete volt, mint a négereké. Néhányan úgy is hívták: A Néger. Széles, kedves mosolyával mindenki szívébe belopta magát. Felettesei pedig nem győztek csodálkozni, micsoda udvarias, jól nevelt és jó kedélyű ember került a sok nagyszájú, trágár és illemet nem ismerő suhanc közé. Pedig őt az intézet nevelte. Kisfiú volt még, hat-hét éves, mikor apja elhagyta a családot, majd anyja is őt: intézetbe tette. Ezekről az éveiről nem szívesen beszélt, pedig nem voltak életének annyira szomorú évei. Ilyen alkat volt: mindenhol jól tudta érezni magát. Soha összeütközésbe nem került senkivel, még bőrszíne miatt sem.
Úgy tűnt, mindenkit elfogad barátjának, aki közelébe akart kerülni - és sokan voltak ilyenek -, ám mint akit az élet tanított, óvatosan bánt a szavakkal. Nem mesélt hát múltjáról, inkább viccelődéssel tartotta életben a kapcsolatait, jó kedélye miatt vonzódtak hozzá leginkább, és ezt tudta is.
Most szívesebben volt egyedül, magányosan tűnődött, visszaemlékezett az első szerelmére az intézetben; az erőszakos társakra vagy éppen a barátokra. A harcsabajszú felügyelőre, aki folyton csak ordít az emberrel, vagy a csinos és mindig zavart adminisztrátorra, akibe kis ideig az összes fiú szerelmesnek érezte magát.
Akkor, a búcsuest után sírva borultak egymás nyakába. Az elhatározás ezután következett, miszerint néhányan inkább megmaradtak honvédnak, mintsem szakmájuk szerint helyezkednek el. Pistu kitanulta a bőrműves szakmát annak idején, de nem érzett kedvet a gyengén fizető munkához.
Katonának lenni az más: vannak szabályok, amiket be kell tartani, szigorú rend van, emellett karrierlehetőség is vár rá. Mindezek vonzották.
Őt előléptették, mikor leszerelt. Már tizedesként folytathatta a munkáját. A nem várt megtiszteltetés örömmel töltötte el. Az első hetekben azonban hozzá kellett szoknia, hogy komolyan vegye a parancskiadást a sorkatonáknak. Tegezte őket, bár a szabályzat szerint nem szabad, és viccelődött velük, mint ügyeletes tréfamester. Bizsergető érzés volt egy ranggal nagyobbat birtokolni. Vállapján a két szép ezüstcsillag vidáman mosolygott vissza az égbolton tündöklő társaira. Pistu fekete szemeiben a lángocska hol fellobbant, hol elaludt, időutazásának megfelelően. A múltból egyenesen a szép jövőbe utazott, ahol ő nagyrangú tiszt lesz, aranycsillagos váll -lapokkal; Sorakoztatja majd a századot, tisztelegnek neki és parancsainak engedelmeskednek.
- Van tüzed, Pistu? - rángatta vissza a jelenbe egy sorkatona és szájában cigarettával közelebb hajolt a tizedeshez.
- Kéne? - játszott vele amaz és szép ívű ajkai huncut mosollyal húzódtak szét, de már vette is elő öngyújtóját.
- Ne vacakolj, Pistu, mert leütlek - mondta amaz és haverkodva hátbavágta. Mindez csak amolyan katonás keménykedés volt, melyet senki nem vett komolyan. Pistuval senki nem mert volna igazából gorombáskodni.
- Isten nyugosztaljon! - válaszolta ő cinikus humorral. Egyszavas válaszai mindig megmosolyogtatták a hallgatóságot. - Na nesze.
A sorkatona szippantott a lángnál és megállt ő is a lépcsőnél, ahol a dohányzásra kijelölt hely volt.
- Mi ez a visszavonulás, Pistu? Vár a társaság - mondta. Vöröshajú, szeplős kamasz volt. Magas és vékony. Pistu mellette eltörpült. Különben jó formájú fiú volt, amit az egyenruha még ki is hangsúlyozott. Szerették a lányok, neki mégsem kellett más, csak Andrea, egy zöldszemű, sötéthajú lány, aki a közeli kocsmában volt felszolgáló. Elérhetetlennek érezte, ezért csak képzeletében ölelhette, csókolhatta. A vörös épp ebbe az álmodozásba rontott bele tudtán kívül.
- Most nem megyek, öreg. Nincs hozzá hangulatom - mondta komolyan Pistu.
- Jaj, te hangulatember, te! Tán verset költessz? - ugratta Péter, mert így hívták a vörös fiút.
- Csak az ügyvédem jelenlétében nyilatkozom - tréfált amaz.
- Te marha!
- A felettesével beszél, honvéd! És igazítsa meg az egyenruháját!
- Parancs, értettem! - nevetett Péter és megigazította zubbonyát.
- A sliccét is!
Péter röhögve nyúlt a nadrágjához, majd észbekapott: hiszen gombos a nadrág, nem slicces.
Pistu hangosan felnevetett, és ragyogó fehér fogai elővillantak. A két katona játékos verekedésbe kezdett, majd mikor Pistu megelégelte, újabb parancsot adott:
- Na nyomás a körletébe, ha elszívta a cigarettát!
Péter vigyázzba állt, aztán visszament az épületbe. Csikkje még egy kis ideig ontotta a hamutálcában a dohányfüstöt, mely kígyózó csíkban tört az ég felé, akár az egyszeri ember vágyai.
Különös módon az ember fiának és lányának a Földön vannak kijelölve feladataik, de ők mindig csak az ég felé, az ismeretlen felé fordítják bizakodó tekintetüket. Mért van ez? Hogy van ez? Mért nem ismerhetjük a jövőt? - tanakodott a tizedes.
Nem érezte elveszettnek magát, mindent könnyűszerrel elért az életben, amit egy kis kedvességgel el lehet és még csak nem is kellett feladnia önmagát. Örült, hogy szeretik, őt nem közösítik ki a társaságokból, inkább becsülik és befogadják. Kell ennél több?
Tudta a választ: kell. Már szerződéses katona lett és az akart maradni, de vele jár, hogy fel kell adnia önmagát. De akkor nem ugrathatják egymást a sorkatonákkal vagy éppen felettesével. Eddig mindig őt rendszabályozták az intézetben; most neki kell majd a század rendjéért felelnie.
"Csak beletanulok majd!" - nyugtatta mintegy önmagát és attól a naptól kezdve elhatározása érvénybe lépett. Eleinte még írogatott verseket, novellákat, de ahogy kezdett fokozatosan átalakulni, egyre kevésbé érezte szükségét az efféle önkifejezésnek.
Bányaival is meglazult kapcsolata. Egyre jobban idegesítette őt az izgága, állandóan a fellegekben járó fiú, aki fárasztóan és túlságosan igényelte az ő társaságát. Kellett, hogy érezze illatát, hogy megérinthesse, hogy lássa perzselő tekintetét. Nem titkolhatta többé, hogy beleszeretett. Mindezt szerelmes verseiben adta Pistu tudtára, aki ettől kezdve szigorúan elhatárolta magát tőle.
Elsőként vele sikerült meggyűlöltetnie Pistunak magát. Bányai meg volt bántva, amiért elutasították, egyúttal a rajongásig szerette egykori barátját. A catullusi gyűlölök és szeretek érzése mellett félelemmel is küszködött: Pistu bizonyára elhíreszteli majd a laktanyában, hogy ő a fiúkhoz vonzódik. A tizedes azonban nem volt olyan rosszindulatú, mint amilyennek költőtársa gondolta. Ám nélküle is kitudódott a titok; Bányai mintegy félelmeivel hívta életre.
Kerülték egymást: Pistu óvatosságból, Bányai meg azért, hogy még a látszata se legyen annak, hogy epekedik érte. Ám amikor csak lehetett, oldalról vágyakozó pillantásokat vetett rá.
Teltek, múltak a hónapok, és ahogy a barátságnak, úgy a lángolásnak is vége lett egyszer.
Az ember ilyen: azt hisszük, szeretünk, valójában csak azt szeretnénk, ha szeretnének...
Pistu is megváltozott, formálódott. Jól gondolta régen: valóban beletanult a parancsolgatásba és maga is épp úgy ordított a sorkatonákkal, ahogy valaha a harcsabajúszú az intézetben. Már nem járt lazán, görnyedten. Egyre jobban kihúzta magát, ahogy a csillagok gyülekeztek vállapján.
Mosolya, az a kedves mosoly mintha elveszett volna a laktanyában.
Csakis Andrea láttán tűnt elő a szabályos fogsor és csak őt látva gyúlt ki újra a lángocska fekete szemeiben.
A sorkatonákat magázta, nem is merte már senki hátba veregetni. A század vigyázzba állt neki és tisztelgett.
De a háta mögött csak úgy beszéltek róla: az a cigány százados.
Andrea többé nem volt elérhetetlen, akkor csókolta, ölelte őt Pistu, mikor kedve tartotta. Azt azonban sokáig nem is sejtette, hogy a szép felszolgáló nem csak az ő számára volt elérhető. Mikor ez kitudódott, eszét vesztve rontott neki a lánynak. Keze nagyot lendült, éles sikoly szaggatta meg a dermedt levegőt és a kar megállt a magasban. A férfi szemei vérben forogtak, tajtékzott a dühtől. Ekkor hirtelen kifújta a gőzt magából, karját leeresztette. Andrea riadt szemeit akkor látta utoljára. Sarkon fordult, ki az ócska kocsmából ezen a hűvös nyári éjszakán. Orrát lógatva ballagott a keskeny úton, mely hazafelé vezetett. Nem láthatta, hogy odafenn az égbolton számtalan csillag ragyog vidáman, mint a bárokban kacagó csillogó szépségű fiatal nők.
Már volt hova hazamennie; komoran meredt a semmibe ágya szélén gubbasztva.
Gondolataiba merülve lassanként eliszogatott egy üveg konyakot, és enerváltan cigarettázott.
Így talált rá a reggel, egyenruhában elnyúlva vetetlen ágyán. Kábán feltápászkodott és a mosdó felett felfrissítette magát. Megigazította egyenruháját és sietve elindult a laktanyába, hogy el ne késsen.
- Vigyázz! - ugrottak fel a vezényszóra az épület előtt dohányzó, üldögélő katonák, mikor meglátták.
- Pihenj! - hallotta még maga mögött elégedetten, miközben laza kézlegyintéssel leintette őket.
Dukay Barbara 2002. 05.11.
2010.01.20. 12:21
Harci szünetben
Ezt a kis történetet azért mesélem el mert rám is nagyhatással volt.Abban az időben még nem voltunk ellátva minden féle "felvilágosító" eszközökkel.Ha társainknál a szekrényben megbujt egy-két fekete fehér fénykép,vagy Bíró Icás naptár,az már maga volt a gyönyör és felváltva jártunk nézegetni.Persze az eltávról visszajöttek is tudtak mesélni nőügyeikről.Tudtuk hogy némelyiknek a fele sem igaz ,mégis jó volt hallgatni.A kitalált történeteket úgy tudták előadni hogy nem eggyel-másikkal még álmodozni is lehetett.Ezek a történetek aztán előjöttek ha volt egy kis kiképzési szünetünk.
De volt azért félig valós élmény is.Nyár volt.Három napos HKSZ gyakorlat .Ahogy illik volt benne minden:málházás,hadtáp kitelepülés,vv,-laktanya védelmi riadó,őrségmegerősítés és persze a specceseknek a technikánál mindenféle gyakorlás.Szerettük az ilyen alkalmakat mert ilyenkor felemelt étkezési norma volt,nem utolsó sorban,hogy aki volt katona az megesküszik,hogy a gulyáságyúban főtt bab gulyásnál nincs finomabb a világon(hála Pataki Janinak!).A második este megtörtént a csoda!Szünetet rendeltek el és a faház előtt engedélyezték a filmvetítést.Ha jól emlékszem havi rendszerességgel kaptunk filmet kölcsön Miskolcról.Letelepedtünk a földre és elindult a filmvetítő:A postás mindíg kétszer csenget
Mondanom sem kell hogy akik ismerték a filmet alig várták a pikáns jeleneteket.Én addig soha sem hallotam erről( Jassica Lang azóta is kedvenc szinésznőm !)Hála az akkori technikának nem sokba tartott vissza csévélni a filmet az asztal jelenethez.Ötször- hatszor is megnéztük.Az igazsághoz hozzátartozik,hogy a film alatt ahogy figyeltem voltak akik el-el tünedeztek.Ők tudták hogy miért(de mi is tudtuk!)
Aztán folytatódott minden ahogy abba hagytuk,de mindenki feldobottan tette a dolgát utána!A film megtette a hatását.
2010.01.12. 11:59
Szerelem az EÁP-on
Szerencsés fickónak éreztem magam,mert nem volt barátnőm amikor bevonultam.Nagyon nehéz volt amúgy is elviselni a kiképzés nehézségeit,hát még ha az a tudat is gyötört volna ,hogy nem lehetek a kedvesemmel.Tudom ,amikor volt egy kis szusszanatnyi időnk,kiképzési szünet,vagy takarodó előtt a surcitársak milyen sóhajtozások közepette írogatták leveleiket.Mi csak nevettünk rajtuk akik egyedül voltunk.Persze nekünk is jó lett volna valaki,mert amikor mesélgetni kezdtek a nőkről,feleségekről(olyan is volt aki már várta gyermeke megszületését)szájtátva hallgattunk.Katona ember agyában ha statisztikát készítettek volna ,toronymagasan vezetett a NŐ!
Aztán hozzászoktunk,hogy a hosszú eltáv csak nekik jár,a szabadságok kivételénél is előnyben részesültek.A karácsonyi ünnepeknél egymásközt eldöntötték a haza utazást.Mi legjobb esetben szilveszterre,de nekem már este 10-re vissza kellett menni.Végül is nem szólhattam semmit,mert otthon voltam,csak az bosszantott ,hogy a buli még utána következett volna.Szóval sok gond volt velük.Rengeteget kavartak.Nem ritkán egymás alá is,nem számított olyankor hogy az egyik már megírta ,hogy utazik,aztán a másik megkerülve mindeféle szolgálati utat,a század parancsnokkal megíratta a könyvét.Ilyenkor aztán csak főtt az írnok feje,kit húzzon le,mert a létszámot tartani kellett.
Mindezekből szerencsére kimaradtam.Nekem aztán mindegy mikor engednek haza!
De jött a nyár és rövid eltávon voltam.Unoka tesómék összehoztak MÁRTIKÁVAL.Nagyon tettszett a dolog ,elmentünk disco-ba,sokat sétáltunk.Aztán azt mondta a lány nekem :A szerelmesek szoktak maguknak választani egy csillagot!Meg választottuk a legfényesebbet,amit szépen betályoltam magamnak.Mikor vissza kellett mennem igazán elkapott engem is az érzés, nem itt kellene lennem!!
Másnap beosztottak EÁP-ra.Szokásos szolgálat,kieresztek,beeresztek ,jelentkezem az előljárónál,jelentem a mozgásokat.Takarodó után félórával megtettem az esti lelejentést.Vettem egy nagy levetőt,ez a nap is eltelt,kiültem a lépcsőre és nézni kezdtem a csillagomat.Beszaladtam papírért,tollért és írni kezdtem:
Csillag
A földről az égre nézni,s látni a csillagot.....
most csak ennyi jut esténként belőled.
S talán csak azóta fényesebb a többinél,hogy egy érzés levilágítson a szívembe.
Akkor is tudtam már,nehéz lesz
-vele barátkozom...
-meg egy érzéssel,mely valahol találkozik!
Ülök a kövön,agyam nem fogja fel
mit szemem érzékel a végtelenben.
Úgy maradtam.Szemem rátapadt
szívem dobog,sűrűbben,Érzem!
Jól esik most orromon fújni a füstöt.
Nem látják,s nem szólnak érte hogy:
-Ezt nem így szokták!
Lent,de fennt is becsaptak
mert hisz "Szép az élet,dalolj,nevess..."
-de boldog csak akkor leszek,
ha érzel valamit, ha egy csillag fényesebb.
Szép volt akkor ott az EÁP előtt,egyedül a sötétben,fenn ragyogott a csillagom ,és hiába volt a laktanya körül dupla kerítés mégis én voltam a legszabadabb!
2009.12.15. 12:29
Oszlopmenet
Kutatva katona élményeim között csak elő bukkan mindig egy szomorú élmény,ami nagyon sokszor előjött már.
Az is közrejátszhatott hogy az új szolgálati helyemre azon az úton utaztam egy felsőtárkányi kollégámmal meg Nagy Zolival, aki Cserépből leszerelt,de én vissza csalogattam a seregbe. Nem találta helyét idekinn(valahol ő is katonának született). Ez az út Kerepestarcsa határában van, nagy, hosszú lejtős, egyenes út. Miért olyan emlékezetes? Mert itt álltunk meg a kilométer hosszúságú oszlopmenetünkkel. A "rendszerváltás" úgy döntött kilövi a laktanyát alólunk. A technikát lábon(kerekeken) vittük a dunántúlra. Ezen a lejtőn álltunk meg, míg a rendőrség megérkezik és át kisérhetnek bennünket Budapesten. Én a vége felé voltam kocsi pk, így láthattam azt a rengeteg Krazt, Rábákat , Zileket. Szép látvány ennyi kocsi a sötétben kivilágítva és csak halad, halad a megadott cél felé!
De ami előtte volt! Gördültünk lefeké a laktanyából. Leérve a cserépi útra, jobbra a falu elterült, láttam a lakótelepet és tudtam ide már csak aludni jövünk vissza pár nap múlva. Ott vannak családjaink, feleségek, gyerekek, de egy darabot most el kell vinni magunkból! A technikát ami átélt megannyi "műkit", egy fokat, napi, heti, havi ellenőrzést, átállásokat(téli-nyári)amit megtanultunk kezelni, kiszolgálni rajta az újoncokat kiképezni. Még ma is hallom: RKU. 1.-3.-5. állványra feszültséget add ki!.....elfogás,rádióvezérlés..rakéta indult,...K4..K3.... csatornán....cél megsemmisült...
Nagyon nehéz volt elhagyni akkor a falut. Tudtuk egy korszak véget ért. Hányan de hányan tudták mi a dolguk, megtették amire felesküdtek.
Azt az út szakaszt ezért nem tudom elfelejteni.
2009.12.15. 12:27
A bolond Bodnár
84 áprilisában sikeresen befejeződött kiképzésünk : őrkatonának Aszalón.A specceseket Debrecenbe vitték ,az összes többit alapkiképzésre.Az eskü után még vissza mentünk Miskolcra a Petőfibe,hogy másnap elhozzanak "anyaalakulatunkhoz" Cserépfaluba.Mint ahogy ez lenni szokott,a vének már nagyon várták a friss húsokat,mivel a megcsappant létszám helyett ők adták ki a szolgálatokat.De nem csak a szolgálatok miatt,hanem az eltávok,szabadságok miatt is.A 30 %-ot minden körülmények között be kellett tartani!Mi a kis zöldfülűek alig vártuk hogy megtudjuk milyen az "élet" a hegyen,van -e egy-két öreg aki majd egyengeti pályafutásunkat.Este aztán beindult az élet.Jöttek a vének mustrára ,a sok beszólás közepette ment a sika- mika.Ha jól emlékszem Tirpák Laci volt az ÜTI.Csinált egy létszáellenőrzést,felhívta az öregek figyelmét hogy nem szeretné meg tudni hogy szórakoznak a kopaszokkal.(Utólag rádöbbentünk,hogy ezt csak a mi megnyugtatásunkra mondta)Mert bizony nem nézett ott ránk senki hogy mit csináltatnak velünk.A Belszolgálat is csak aszisztált,hiszen surcitársaik toltak ki velünk.Ekkor ismertem meg a bolond Bodnárt(mindenki csak így becézte,mert volt egy kis beütése)Ide- oda tették míg végül malacos katona lett:"D szd.PK"(D=disznó)Oda jött hozzánk és elkezdett mesélni:éjszaka ne aludjatok el,mert az öregek a surranóitokat a körlet mögötti őrtorony alá fogják vinni.Ti pedig ha érte mentek az őr azonnal lőni fog rátok(mivel őr kiképzést kaptunk nevettünk rajta mert az őrnek megelőző intézkedéseket kell tenni fegyverhasználat előtt)Ő nevetve csak annyit mondott,-Itt másként van mint ahogy levan írva!
Eljött éjszaka fél három ,mindenki elaludt,csak engem nyugtalanított a dolog.Egyszer csak nyílt halkan a körlet ajtó,valaki bejött egyenesen az ágyam felé.A stokim alól kivette a surcimat és elment.Én hallkan utána,be a mosdóba,elkezdtem hallgatózni.Hallom hogy az őr kiabál:Állj ki vagy!? Hallottam a választ is :Bodnár vagyok,hoztam egy kopasz surranóját!
No húzzál el Öcsém,nem tudod ki az ÜTI!!?(Tirpák Lacinak attól függetlenül nagy tekintélye volt)Így az én Bodnárom kénytelen kelletlen vissza osont a surcimmal.
Míg katona voltam sohasem említettem neki hogy ezt velem megtette.Hanem egyszer évek múlva a vonaton találkoztunk :megismert.Ő kalauz lett,én meg vissza mentem a kohászatba.Elmondtam neki hogy én tudtam a surcis dologról.Ő akkor bocsánatot kért tőlem,jót nevettünk,majd menni-e kellett a jegyeket ellenőrizni(Van abban egy kis igazság..rendőr,postás,vasutas..)
2009.12.15. 12:20
25-ös mellék
Az öreg katonák, akiknek már centijük volt mindent kitaláltak a kopasz katona bosszantására és hogy véletlenül se felejtkezzenek meg, hogy az öreg rájának hány napja van még hátra. Kezdődött a centi áztatással. Ez úgy készült, hogy napokig összetekerve, gumival átkötve benzinben ázott.(Ettől kapta meg a rugalmasságát, amit kis kulcstartó kézigránátra tekerve olyan jól lehetett csattogtatni)
Igazi kis remekmű kereszteket is készítettek, amit az 1mx1m-es sírra tettek ami felett a kopaszok sírdogáltak, elsiratták az első centit, ami lehullott.
Amikor már kevés kétjegyű szám volt hátra mást találtak ki.
Amikor már kevés kétjegyű szám volt hátra mást találtak ki.
Hétvége volt. A legtöbb "vén "eltávon volt így nekem jutott az EÁP. Tudni kell hogy a telefonon, ha felvettük azt kellett mondani: Tessék,huszonötös mellék! Azok az öregek akik bennmaradtak végig felhívtak, mikor bejelentkeztem, hogy Huszonötös mellék!-az volt a válasz: ITT IS!!! és letették(ennyi napjuk volt hátra) Nagyon bosszantott a dolog, már fel sem akartam venni a szolgálati telefont. Délután újra megszólalt, Dósa őrnagy!-mondta a hang. Gondoltam velem nem szórakoztok, nem mondom hogy huszonötös mellék, hanem rávágtam: Itt is!!-és letettem a kagylót. Még kétszer megismétlődött, aztán csönd lett. Fél óra múlva rám nyílott az EÁP ajtó, és ott állt Dósa őrgy.úr!!!(ugyan is ő volt az ÜPK. és az ösvényen közelített meg a faház felől) Se köpni, se nyelni nem tudtam amikor lehordott mindennek. Én elmondtam miért tettem le a telefont, mentegetőztem, hogy nem ismertem fel a hangját, de ő azt mondta olyan nincs!
Pedig van, mert a kopasz katonát nem arról lehetett felismerni hogy nincs haja, hanem arról, hogy rutintalan!
2009.12.12. 18:57
Egy csokor "városi legenda"
Azért adtam ezt a címet, mert olyan történetecskék következnek most, amelyek hasonlítanak a városi legendákhoz, amikről köztudomású, hogy szinte minden városban úgy mesélik, hogy ott történt meg ezzel és ezzel az emberrel.
Akik Kalocsán szolgáltak, tudják kiről szól a most következő néhány történet, de bizonyára sokan vannak az ország más tájain is, akiknek Kalocsáról a Magyar Néphadsereg legkisebb őrnagya jut az eszükbe elsőre. Szegény már nincs közöttünk, de a róla szóló történetekben örökre velünk marad.
Az első történet még százados korából származik, egy zászlós kolegától hallottam (5-ször), aki már sajnos szintén nincs közöttünk és aki annak idején írnoka volt a százados elvtársnak, akit az egyszerűség kedvéért jelöljünk most egy számmal, mondjuk legyen 6-os. Az említett írnok vezetékneve Nagy volt, de a százados elvtárs következetesen "Némöt elvtársnak" szólította. Fiatal katona lévén nem mert szólni, hogy őt Nagynak hívják, mert a százados elvtárs már akkor is nagy vaddisznó hírében állt, inkább megszokta, hallgatott a "Némöt" névre. Nyolc hónap után vette a bátorságot "Némöt" elvtárs, hogy kiálljon kihallgatásra kimaradást kérni.
-"Engedélyözöm!" kapta a megnyugtató választ.
Akkoriban nem a körletelhagyási engedélybe jegyezték be a kimaradást, hanem külön Kimaradási engedély nyomtatvány volt, amit névre szólóan kellett az írnoknak kiállítani és aláíratni az ütegparancsnokkal. 6-os, vagy ahogy hívták még "az öreg" soha nem nézte meg, mit ír alá, olyan emberekkel vette körül magát, akik megbízhatók voltak, nem merték átverni. Ekkor az egyszer valahogy mégis megakadt a szeme a néven. - "Nagy János? Ilyen nevű katona nálunk nincs is!" - "Jelentem én vagyok. - válaszolta az írnok már remegve. - "Maga? Maga carhádzi! Engedte, hogy 8 hónapig Némötnek szólítsam? Oszt' röhögött rajtam a hátam mögött?" Azzal kettétépte a kimaradási engedélyt. Szegény írnok mit tehetett? Elkönyvelte magában, hogy továbbra sem látja meg a laktanya kapuját kívűlről.
Dél tájon összefutottak a folyosón a százados meg az írnok. Jó kedve volt a százados elvtársnak, mert így fordult az írnokához: - "Na te carhádzi! Ne mondd, hogy egy car getzi a 6-os százados, kiengedlek kimaradásra. Írd meg a papírodat 18-tól 19 óráig!"
8 hónap után 1 óra kimaradás! Hősünk a Mackó nevezetű vendéglátóipari egység terepszakaszáig hatolt el, 2 felest és egy sört fogyasztott és indult vissza a laktanyába, mert lejárt az idő. A kocsma ajtaján kilépve Gy.G. szakaszvezetővel (ma nyá. tzls.) találta szemben magát, aki azonnal kiszúrta, hogy a gimnasztyorka zsebe nincs begombolva (akkor rakta bele hősünk a pénztárcáját). - "Katona! Öltözködjön föl, hogy néz ki?" - "Jelentem, most raktam el a pénztárcámat, már gombolom is be a zsebemet!" - "Ne pofázzon, részeg disznó! Takarodjon be a laktanyába!"
Hiszen úgyis oda indult... De mire beért a laktanyába, már az ÜTI-szobán ott volt a pokróca, ott várta a két fogolykísérő, vitték a fogdába kijózanodásig... Az ÜTI ki sem nézett az ablakon, ha egyszer a szakaszvezető azt mondja részeg, akkor részeg.
Másnap reggel a százados elvtárs ment "szabadítani" az írnokát. -"Na te carhádzi! Látod, még ez is sok volt! Berugtál, wazzeg!"
Hát... ez a tervezettnél kicsit hosszabbra sikeredett, a többit majd legközelebb írom le.
(Firgabacsi)
2009.12.02. 19:09
Aszaló -1984
Eljött a bevonulás napja.Hideg február volt.Előző este mindent elkészítettünk a nagy útra.Szüleimen is látszott egy kis feszültség,hiszen"kisfiuk" megkezdi sorkatonai szolgálatát.
A kövesdi vasútállomáson nagyon sok sorstársam,szintén remegő lábakkal,szülői,hozzátartozói körben várták a vonatot.Az apák innen onnan elővették a cefrés üveget,kínálva a bátortalanokat.Nem tudtuk mi vár ránk,de éreztük ha egyszer véget ér már nem azok leszünk akik voltunk.
A miskolci sportcsarnok megtelt velünk.A szülők oda már nem jöhettek.Sorszám alapján tudtuk meg akkor ki hová fog kerülni.Jó volt hallani mikor a nevemet az MN4565 Cserépfalu alakulat után meghallottam.Mobil telefon akkor még nem létezett és azt sem tudtam hogy fogom szüleimnek a tudomására hozni.Gondoltam egy merészet.Oda mentem a párás ablakhoz,megtöröltem .Hosszas nézegetés után észre vettem szüleimet az udvaron.Elkezdtem ütögetni az ablakokot és egyszer felpillantottak.Én meg elkezdtem "tervtáblás" módszerrel írni:
Édesapám bólintott,el tudták olvasni.Rövid eligazítás után beszállítottak egy buszba és irány haza.Szüleimre gondoltam,akik valahogy majd kikerülnek a Tiszaira és úgy haza-külön!!
Cserépfaluban aztán szépen megkaptuk az oltástSziktusztól,Nagy Zolitól a gépkarabélyt,Gál Imi pedig szépen felöltöztetett minket.
Az alapkiképzésből főleg azok a dolgok maradtak meg,amiket soha sem fogok elfelejteni:Megtanultuk a rendszeres napirendi pontokat,milyen az igazi stokizás(gyufásdoboz mérce segítségével).A rengeteg alaki kiképzést(amit a lábunk sinylett meg az új bakancs miatt)De a 17km-es menetgyakorlat volt számunkra újoncoknak az igazi élmény.Nem tudom a korábbi turnusban elő fordult-e,de mikor megtölthettük kulacsainkat sörrel,az nem semmi volt.A két szakasz parancsnok:Gondos Karcsi és Pálosi Gyula segítségével.A falusi kocsmában 3-4 ember iszogatott mikor betoppant az udvarra 3 szakasz ,lehettünk úgy 80-an.Mindenki megtöltötte kulacsát,úgy vigyáztunk rá mint a szemünk fényére.Aztán számolgatni kezdtük a napokat várva a katonai esküt,ami a miskolci Petőfi laktanyában volt.
2009.12.02. 18:45
Tehát a bevonulás,Aszaló !(2.rész)
Ott hagytam abba, hogy kimentem pislantani, akkor úgy folytatom, hogy
visszajöttem!
HOL IS TARTOTTUNK?
Ja, igen!
Az Aszalón töltött első éjszaka a vad gondolatok és a friss élmények
hatására szinte félálomban telt el, mert úgy aludtam, mint nyúl a bokorban,
különben én nagyon rossz alvó vagyok, de még az a jó, hogy kevés alvással is
beérem és másnap sem vagyok fáradt!
Reggel az ügyeletes halkan végig sétált az ágyak között és suttogva
ébresztett mindenkit:
Emberek! Ébredjenek, kész a reggeli ágyba hozzam vagy lemennek
elfogyasztani? - kérdezte kedvesen!
Volt olyan hülye aki válaszolt, hogy ne fáradjon, inkább lemegy Ő érte és
felhozza!
Ekkor robbant a bomba! Csak erre vártak!!! Ki volt ez találva! Az első
reggel Őket is így ébresztették!
Lett olyan ordítás, hogy zengett az épület, úgy mint a filmekben látni!
Ébresztő!!! Mit bámulnak!!! Nem hallani!!! Ugorjanak ki a g...tócsából!!!!
Reggeli tornához felkészülni!!! Kék alsó, piros zokni, tornacipő!!!
Tíz perc múlva a körlet előtt sorakozó!!!! Mozgás!!! Igyekezzenek!!!
A hatás leírhatatlan volt! Úristen hová kerültem! Fejetlenség, kapkodás,
lökdösődés!
Nem találtunk semmit az ordítás meg még fokozta a hangulatot!
Soha nem felejtem el, az első reggel úgy meghajtottak, hogy másnap a lépcsőn
csak úgy tudtunk felmenni, hogy a korlátba kapaszkodva kézzel felhúztuk
magunkat, olyan izomlázunk volt!
Hiszen otthon nem szoktunk "béka ügetni" meg "guggolva járni" meg "fekvő
támaszkodni" és a többi!
A frissítő torna után volt az első beöltözés! Nem kell hozzá nagy képzelő
erő, hogy elképzeljük, hogy milyen siralmasan nézhettünk ki! Néztük egymást
és kínunkban nevettünk! Na meg a surranó a fókazsírral az maga egy külön
történet!
Meg kell mondanom, hogy ez az állapot a nap folyamán sokat javult a
csereberék által.Az első reggeli sült szalonna, 1 főtt tojás, tea és kenyér volt! (ha jól
emlékszem)
Megismerkedtünk a lemez tálcával, a felejthetetlen sárga műanyag tányérral
és pohárral, amelyekkel később nagyon sokszor szoros és közeli kapcsolatba
kerültünk!
Meg kellett tanulni az evőeszközök használatát, (OLP?) megőriztem magamnak
egyet, mikor kezembe kerül eszembe jutnak ezek a dolgok és kicsit bizsergető
érzés fog el, egyszer kipróbálom! Ez is szinte hozzánk nőtt!
Először hallottuk:
Hat ember itt marad! - vezényszót, ami el is vette az étvágyunkat még nagyon
sokszor!
Az ízletes és bőséges reggeli után kezdetét vette a kiképzés időszaka,
aminek gondolom az volt a célja, hogy a tunya, elpuhult civileket
fegyelmezett, mindenre elszánt katonákká változtassa!
Legalábbis erre tettek kísérletet azok az elszánt raj, szakasz, század és
egyéb parancsnokok, akikre kezdetben nagyon haragudtunk, de később a harag
elmúlt és kapcsolat sok esetben barátivá alakult át!
Igen, így kezdődött, de ahogy teltek múltak a napok egyre jobb és könnyebb
lett minden, vagy csak megszoktuk, mert minket embereket ilyen fából
faragtak, szerencsére!
Na, de megint ki kell mennem, de Ti csak folytassátok és beszélgessetek
nyugodtan!
Attól félek, hogy az én történeteimet már meg fogjátok unni!
(Gáspár István)
2009.11.18. 18:18
Konyhamuki
Tik-tak,tik-tak(konyha munka,őrszolgálat,24/24).Hogy milyen nehéz volt őrszolgálat után konyha munkára menni,vagy fodítva,nagyon sokunknak át kellett élni.Mindíg tetszett az a jogi csavarás,hogy a hadtáp kisegítés az nem szolgálat "csak "munkára vezénylés.Így aztán hetek teltek el, hogy a klub vagy a kantin közelébe se jussunk.Az egésznek csak annyi hozadéka volt ,hogy hamarabb teltek a napok,nem úgy mint az öregeknek.Nekik úgy telt az idő ,hogy a vén rája megnézi az időt:négy óra.Fél óra múlva ujra ránéz az órájára:négy óra múlt két perccel!!!
Felejthetetlenek azok a konyhai szolgálataim amiket "Sütő polgárival "(Kocsis Karcsi bácsi nevezte őt igy előszeretettel:Sütő László Cserépfalu)éltem át.A sok brómos tea,bab áztatás,üst ,-sárgatányér,sárga pohár mosás,ebédlő,főzőhelység sikálás.A sok szívásban azonban mindig akadtak jó dolgok is.Ami a legjobb volt, hogy mindenből a legjobbat ehettük.Ha nem volt jó a kaja, a szakács össze dobott valamit .Az öltöző szekrényében mindig lapult egy kis fűszer ,tojás,olaj,cukor ,vagdalt konzerv,amiből igazán összetudott dobni valamit.Persze akadt olyan is hogy már kész volt és betoppant Pataki törm.,lefoglalta és elkellett vinni az ÜTI-re( ahol ő szépen az írnokkal elfogyasztotta.)Persze soha sem haragudtunk rá ezért,jó fej volt ,nem csak az ellátosok szerették.Amit viszont fájlaltam és soha nem tudtam elfejteni:ha véletlenül akadt egy esténk szabadon a körletben,akkor biztos hogy jött a belszolgálat,és küldött krumplit pucolni.Bele tartott két óra hosszába.Ami szép az egészben hogy a konyhán ott lapult egy krumpli pucoló gép.Néztük,nézegettük mit tudhat ,Használni nem igen használták.Sütő Laci is meg mondta ,idézve Kocsis Karcsi bácsit:Amig ebben a laktanyában egy katona is van ,addig nem lesz használva!!Ő megmondta és úgyí is volt..Így aztán katonai pálya futásom alatt sohasem láttam müködő krumplipucoló gépet.
2009.11.12. 18:22
Szarvas vadászat...???
Elnézéseteket kérem, de Én időben elég csapongó vagyok, ami, eddigi írásaimból is kiderült, de Én nem tudom az időrendet követni, sőt nem is akarom, ami eszembe jut arról írok!!
Van egy nagyon jó sztorim egy szarvas „vadászatról”, csak arra vártam, hogy egykori kollégám, zárójelbe írom (barátom, mert ebben nem vagyok biztos, bár én úgy gondoltam, hogy igen) megírja. Már tettem neki célzást is erre , hogy írja meg de eddig nem tette. Mivel tőlem kapott erre megfelelő időt, 5 hónapot és nem élt vele így én megírom ezt a történetet, nektek olvassátok és okuljatok!Véleményem szerint nagyon jó kis történet, de ezt majd bíráljátok el Ti olvasók, és kommentáljátok!!! Történt 1985-ben, ha jól emlékszem, -bár már kicsit a koromra tekintettel hiányos az emlékezetem, -akkor is az év decemberében, történt, hogy a Polyák hv. elindult kútfigyelői szolgálatra. Előre kívánom bocsájtani, hogy a kútfigyelőt vezényelték, általában 1-2 napra , de volt, amikor 1 hétig is lent volt a kúton! A laktanya kb.2-km-ről kapta a vizet és azt a kutat természetesen őrizni kellet. De a történet még csak ez után jön!!!!Rendesen, mint minden nap, megvolt a reggeli eligazítás, és a szolgálatok elindultak a szolgálati helyre, egyszer csak kb. 10 óra felé csörög a telefon.: -Tessék, Pálosi Törzs.- Polyák honvéd jelentkezem, törzs elvtárs, ahogy jöttem le a hadi úton találtam 2 szarvast hurokban, kb. 1 naposak lehetnek.
Ez után a Pálosi Gyuszi – mivel karácsony előtt voltunk és a hús jól jött volna, -szólt nekem,
- Te mit gondolsz, egy kis szarvashús jó lenne???
- De jó ám!! Válaszoltam, és mondtam, amit az ellőbb leírtam, vagyis van hús csak el kell vinni!!
- Ok!! De ezt hogy tegyük???
Mivel karácsony előtt voltunk, kitaláltuk, hogy azt mondjuk a PK-nak- hogy ajándékot megyünk venni, a családnak, és ezért engedjen el bennünket!! Bartus Lajos fhdgy.. nagy kegyet gyakorolt és elengedett bennünket.
Autója csak a Gyulának volt még akkor, egy LADA tip. autója volt azzal mentünk a tett színhelyére, Pontosabban először is lementünk a kútra ki kérdeztük a Polyák hv-ot. Hol találta a szarvasokat, mint kiderült nem egy volt, hanem kettő. Egy bika és egy ünő. Amint tisztáztuk a dolgokat elindultunk a hadi úton fölfelé, és nem sokkal később meg pillantottuk a 2 szarvast.
Mind két tapasztalatlan „vadász” szépen a tetemek mellé álltunk majd meg próbáltuk az egyik szarvast( a bikát,) - mivel a másikat meg kezdte valami róka, vagy egyéb állat- a Zsiguliba belegyömöszölni! Ez a művelet nagyon nehezen ment, mivel csak 2-en voltunk és a bika kb. 2 mázsát nyomott. A lábát levágtuk hogy a Zsiguliba beférjen,többszöri próbálkozásra sikerült, így befért!Elindultunk, és nagyon hamar elértük a lakótelepet.
Megbeszéltük, hogy a szarvast egy közeli háznál bontsuk szét, mert nekünk nem volt semmi szerszámunk.Átvittük még gyorsan melegében a szomszéd házhoz, és a gazda hogy, hogy nem a fele húsáért elvállalta a bontást.
Nagyon rendes volt, mert ezen kívül nagyon bőségesen öntözte a Cserépfalui nagyon finom borocskát!!!!! Mi meg iddogáltunk!! Úgy rendesen!!!!
Aztán valami ok folytán borgőzös hangulatban, arra gondoltam nekem kell a szarvas bőr, és ebből nem engedtem. Nem szabadkozott senki, hogy neki kellene, amihez Én ragaszkodom. Tehát a nyúzás után, Én nagy léptekkel elindultam a pincém felé a vállamon a szarvasbőrrel.
A volt parancsnokom, Bartus Lajos hdgy. egyből rám szólt, mikor a klub elé értem és meg látott – hová, hová, ribizli? kérdezte. Valamit borgőzösen válaszoltam neki majd tovább mentem. Aztán láttam, hogy nem csak Ő áll már a klub előtt, hanem mások is! De ezzel Én le is tudtam a dolgot, majd a bőrt mikor besóztam szépen visszamentem a házhoz ahol már majdnem végeztek a bontással! Szét lett pakolva a hús és Mi ketten a két borgőzös hapsi papírzsákban a hússal megindultunk a lakásunk felé. Kicsit lépegetve, kicsit dülöngélve, de határozottan a házunk felé mentünk!
Amint leértünk, az „ A „ épület pincéjében, ami Gyula picéje volt, gyorsan meg is beszéltük, hogy a húst ott hagyjuk egy szekrényben, mert közben láttuk, hogy egy alak követ bennünket.
Nem tévedtünk, az az alak a „nagyrabecsült” szdpk-nk volt Bartus Lajos fhdgy. És mivel Ő volt a REZSIM ( nyomozó) tiszt feltette furmányos kérdédést! Mi van a papírzsákban. Na aztán Mi gondolkodtunk mindenen mert egy ilyen furmányos kérdésre nem voltunk fel készülve.
A Gyula megkérdezte tőlem,
- Te megverjük?????- Meg!- válaszoltam, mint egy 0.1 mp gondolkodás után. („ nagyon jó pk” volt)
A gondolkodás csak a bor miatt volt, mert az lassítja a gondolkodást!
Tehát abban maradtunk, hogy most jól összevágjuk a hapsit, - igaz hogy Ő 195 magas volt Mi meg csak 170 de ez akkor minket nem tartott vissza, mert MI kannibálok voltunk, éppen neki készülődtünk, hogy aztán most mindent bele, és nagyon megverjük, mikor sajnos a tetteket egy hang szakította félbe! Medvecky György szds. vagyok, maguk mit csinálnak itt!!??? ( később kiderült, csak fű alatt- hogy ez a százados is vadászik, - puskával, amire nem volt engedélye, - a legjobb barátjával Szabó Lajos ftörm-el- valamint az is kiderült, hogy Őt a Bartus Lajos értesítette, hogy milyen nagy problémák vannak a lakótelepen 2 emberével.
Bartus Lajos fhdgy válaszolt a kérdésre…..
- Jelentem ezeket az embereket azon kaptam, hogy illegálisan húst tulajdonítottak el!
- Tessék?!- kérdezte a százados.
- Jelentem ezek az emberek éppen most akarták eldugni a lopott szarvashúst!!
- Vagyis jelentem, az embereim, szarvast loptak és most akarják eldugni!!!
- Jelentsék, mi történik itt?? -kérdezte a százados!
- Aztán mi kissé tört magyarsággal borgőzös hangulatban, megpróbáltuk elmondani, hogy nem úgy van ez ahogy a főhadnagy mondja, meg hát mi kaptuk a húst és a főhadnagy kissé eltúlozza a dolgot
- Ezt a gyenge hazugságot, nem kell mondanom, nem hitte el nekünk a százados
- Maga menjen haza!- szólt hozzám a százados!
- Én???? kérdeztem a bortól kicsit gőzösen!
- Igen maga! válaszolta a százados
- Figyelj haver :Te tudod ott parancsolsz ahol b..szol !-válaszoltam, majd kitéptem a fogásából magam.
- Szép lassan lépegetve, kicsit dülöngélve, megindultam hazafelé.
Nem tudott se köpni se nyelni..(Most nem régen, az IWIW-en bejelöltem ismerősnek, hát nem jelölt vissza, ugyan miért)
Na,ezt lehet, nem kellet volna tennem, mert ettől fogva nagyon figyelt rám a hapsi, minden szolgálatomat rendkívül ellenőrizni akarta, de nem jött neki össze! Vagyis nem talált hibát. De ez lehet egy másik egyperces történet is! De ez csak egy ráadás volt, mert az első amiben beloptam magam a szívében az egy más történet, ha meg engeditek majd egyszer később elmesélem!!!
De a szarvas történetnek sincs itt vége!!! De nincs ám!! Ha megengeditek ez is egy másik kis történet lesz!
(kaniszakaszpk)
2009.11.10. 11:13
Tehát a bevonulás, Aszaló!
1976. június 16-n jött a behívó, hogy 26-án ha ráérek jelenjek meg személyesen a Petőfi laktanya erre kijelölt helyiségében, ha lehet józan állapotban és kellő mértékben betojva! Én mindkét kérésnek maradéktalanul eleget tettem, mert hiába volt a számtalan baráti jó tanács a búcsú esték alkohol szagú, cigifüstös homályában a laktanya kapujában semmivé foszlott! Minden egészen másképp történt mint ahogy várta az ember! Azt hittem, hogy fel vagyok készülve mindenre és kiderült, hogy dehogy!
Legalább 2-3 órát várakoztattak, eljött a dél. Addig vidám rémtörténetekkel szórakoztattuk egymást! Mindenkinek korgott a gyomra, de senki nem merte kibontani a sült csirkés csomagot, nehogy pont akkor kezdődjön a ceremónia, meg aki bevezetett bennünket azt mondta, hogy mostantól mindent engedéllyel és csak parancsra lehet csinálni! Elkezdődött a „BESZA....TÁS”!
A névsorolvasás után mindenki megkapta, hogy kiképzés után ki hová kerül, nagy kő esett le a szívemről, hogy nem a Dunán túlra visznek, ha nem ide a közelbe, majd lesz valahogy, kibírom ezt a „négy hetet” gondoltam, most 7 hónap, meg 77', meg még 7 hónap és huss le is telt az egész! Na, de addig történt egy s más, hiszen akkor miről is beszélgetnénk?
A délután aktív semmittevéssel múlt el, múlattuk az időt éjfélig, mert akkorra jött vagy öt autó, hogy irány ASZALÓ! Mit csinálhattak egész nap, hogy akkorra értek oda, kíváncsi lettem volna rá, de később megtanultam, hogy itt nem érdemes a logikát keresni, mert úgy se találom meg! Lényeg, hogy a csillagfényes nyári éjszakán meg érkeztünk Aszalóra. Kiosztották a lakosztályokat, kinek-kinek az ízlésének megfelelően alsó vagy felső ágy, ahogy esett! Mikor a ruha és felszerelés kiosztása megtörtént átöltöztünk! Úgy néztünk ki, mint a háborúból visszavonuló vert sereg!
Hajnal 3 órára kerültünk „ágyba”! Megengedték, hogy 1 órával később legyen ébresztő! Az éjszaka csendesen telt, leszámítva a fogak csikorgatását és az elfojtott sírások hangját!
Istenem hová kerültem? Próbáltam aludni és vártam az ébresztőt ami el is jött!
Ez az a dolog amit érezni kell, ezt át kell élni, ez elmesélve nem olyan!
Ekkor merült fel bennem először a szökés gondolata, de még szerencse, hogy elvetettem, mert akkor nem tudnék nektek mit mesélni!
Elnézést, de most ki kell mennem, a sok sör az oka, ha visszajövök folytatom, addig meséljetek Ti is!
Gáspár István
2009.11.09. 11:16
Szél viszi....
Szél viszi messze a fellegeket Felette lángol az ég Nyújtsd ide édes a kis kezedet Ki tudja látlak-e még Ki tudja ölel-e a két karom, Ki tudja csókol-e szád galambom Ki tudja mely napon mely hajnalon Indul a század tovább - Add tovább! Bármerre járok a csillagos ég Nevetve tekint le rám Bármerre járok a föld kerekén Mindenütt te nézel rám Járhatok síkon vagy a hegyek tetején Süvíthet száz zivatar galambon Szívemnek te vagy az örök remény Tehozzád száll ez a dal Ugye gondolsz néha rám?
Ugye gondolsz néha rám?
Csillagfényes éjszakán,
Mikor nyugszik minden szépen, csendesen,
Csak a honvéd nem pihen.
Ugye hallod angyalom?
Hozzád száll a sóhajom,
Messzi, távoli széllel néked üzenem,
Te leszel a kedvesem.
Messzi, távoli széllel néked üzenem,
Te leszel a kedvesem.
Várlak vissza, várlak én,
Két karomba zárlak én.
Tudom visszajössz egy nyári szépnapon,
Visszavár a két karom.
Hideg téli éjszakán,
A katona készen áll,
Védi ezt a drága, szép magyar hazát,
Sokezernyi vészen át.
Védi ezt a drága, szép magyar hazát,
Sokezernyi vészen át.
Igen, igen és igen ezeket a dalokat énekeltük jövet-menet!
Még mindíg a fülembe csengenek a vezényszavak:
- NÓÓÓTA!
- NÓÓÓTA ÁLLJ!
- NEEEM HALLOM!
Ha az elolvasásuk után nem dobban meg a szíved, Te nem voltál igazi katona!
A KÁRPÁTIA előadásában mikor először meghallottam, elérzékenyültem!
Most is a sírás kerülget mikor hetekig ugyan azt látom, mikor ide kettintok!
Igen, nagyon szomorú, hogy ilyen gyenge bizonyítványt állít ki magáról az a sok száz és ezer ember aki ott szolgált!
Nem hiszem el, hogy ennyien nem tudjuk fenntartani ezt az oldalt, csak az akarással van baj, de ez GYÓGYÍTHATÓ!!!!
ÍRJATOK!!!!!!
Gáspár István
2009.10.29. 12:14
Tejes(vegyigyümi)zacskó
Nos, előljáróban annyit, hogy ma már igazán "iszaposszemű rája" vagyok a néhai 3011 / T század állományából. ( Nagytarcsa) 104. ezred ....azaz vendég.
A 3011-nél sajnos nem alakult ki olyan bajtársias - családias légkör, mint "nálatok" de ez betudható volt a nagy létszámnak és az állandó másodfokú "HKSZ"-nek (Harckészültség)
A "pincében" azaz a HÁP-on állandóan ment a tervtábla és a "sziklából" mindig "csicseregtek" a lányok az aktuális repülésekről, vagyis nem nagyon tudtunk fin...ni csak, ha engedélyt kaptunk rá...
Azért zajlott az élet, mert a katonának két agyféltekéje van. Egyik a szolgálati "színházat" játsza, a másik pedig símogatja a "fókát" vagy a "szőkét, barnát, feketét"
A történet a hetvenes évek végén játszódik, amikor eléggé zaklatott élete volt az állománynak, sok-sok kiképzés, lövészetre felkészülés, Asuluk.
Úgyhogy az állomány "tompítani" kezdett. No nem a mai drogokkal, hanem "tejjel"
Mint tudjátok a tej élet, erő és tántorgás. Vagyis az állomány egyre gyakrabban volt "elvarázsolva"
Gondolom minden laktanyában volt "igazi" katona. Nálunk úgy hívták "D" százados. (remélem, jó egészségben van....)
Amúgy tényleg igazi, sarkos, nagytudású és azért még nem utolsó sorban emberséges is volt a sorállománnyal, mert mint modta "ti csak egy kis homokszemek vagytok és nekem kell betont csinálni belőletek..."
A betonkeverésbe keveredett a tej.
Ma úgy mondanák "napi meeting" akkor reggeli eligazítás volt. A tiszti értekezleten felvetődött a "labilis szintezésű" katonák esete. Parancsba adatik, hogy fokozott ellenőrzést kell bevezetni a kapunál, telephelynél, Pk. gépkocsi vezetőknél, demarkációs vonalon azaz a kerítésnél, disznó ólnál, és még a forgó "gatyaszárítót" (felderítő lokátor) is meg kell vizsgálni (?)
És az elrendelt "terror" hosszú hetekig nem hozta meg a várt eredményt.....
Mígnem egyszer a Balogh ftörzsnek szemetszúrt, hogy a "kimarcsiról" visszaérkező katonák az utóbbi időben kezdenek egészséges életet élni, mert mindegyik szorongat egy liter zacskóstejet a hóna alatt.
Sokáig nem esett le a tantusz senkinél, mígnem az említett "B" ftörzs a reggeli szolgálatnál az egyik bejövő katonáktól megkérdezte " mutissad azt a zacskót, megnézem nem járt-e le a szavatossága...."
A katona fehérebb lett, mint a tejeszacskó, de azért engedelmeskedett a felszólításnak.
Derék főtörzs azzal a mozdulattal kiharapta a tejeszacskó sarkát és a tej nagy sugárban telibe kapta a szameit, úgyhogy "baa.....meg a tejedet" a reggeli is ez lesz, mia f...nak hoztok ennyien. Mégha pálinka lenne azt megérteném, de tej az mia......f...nak és itt ismétlődik sokszor ez a testrész emlegetése.
Ekkor még visszatért a katonába az "élet"
A lebukás annál a bizonyos "D" századosnál történt meg.
A "szembespriccelős" főtörzs mikor később együtt adott Kapuügyletet "D" századossal, elmondta a spriccelős esetet és az egészséges életmódot folytató katonákat, a "szás'etének" megszólalt az "első fokú riadó"
A "végjáték" gyors volt és "gyilkos" (zacskógyilkos") A bejövő kiskatonákkal "meglocsoltatták tejjel "Pacsek" vezérőrnagy virágait és a zacsekokban "világosság" gyúlt. Azaz, a "lámpás" bele volt a zacskóba és a tejbe rejtve. Mint később kiderült, a faluban lakó egyik kiskatona a garázsban fóliahegesztővel visszahegesztette a tejeszacskókat, benne a páleszos üvegekkel együtt és ezzel véget is ért az "egészséges" életmód.
Azóta van a CIA, KGB, I16 és a többi ország titkosszolgálati tananyagában a "Nagytarcsai tejcsempészési ügy"
További jó szórakozást....
legalábbis a reggeli me....dés még megy....
(3011)
2009.10.29. 12:13
Az első benyomások Kalocsán 2.
Sajnálom, hogy ilyen hosszú ideig nem blogoltam, de az élet nem csak blogból áll.
A most következő történet még a Nagyoroszi-beli időkben játszódik, csak Kalocsáról nézve az eseményeket.
Amíg mi a fejünket tömtük tudással, addig az ezred többi része a Bakonyban hajtotta végre a rendszerbeállító harcászati gyakorlatát, mely nagy távolságú vasúti szállítással Kalocsán ért véget.
A Nagyorosziban tanuló tisztek-tiszthelyettesek között szép számmal akadt nős, sőt családos ember is. Az asszonyok addig idehaza tették a dolgukat.
Próbáljuk meg elképzelni annak a huszonegynehány éves újdonsült asszonykának a helyzetét, aki augusztus végén a férjével együtt Kalocsára került (szolgálati lakást azonnal kaptunk, ez manapság nem biztos, hogy így van), ahol nem ismer senkit, új munkahelyére (az is volt rögtön , nem úgy, mint manapság) be kellett illeszkednie, esténként meg nézte egyedül a 4 falat és várta a hétvégét, amikor a férjét hazavetette a sors. Az én feleségemnek nagyon nagy szerencséje volt, mert a lakótelepen az asszonyok között nagy volt az összetartás, segítették egymást a családok. Máig hálás vagyok azoknak a néniknek-bácsiknak, akik akkor önzetlenül segítséget nyújtottak a feleségemnek.
Voltak a csapatban olyan tiszek is, akik a Szovjetunióban végeztek. Ők kevés kivételtől eltekintve onnan hoztak feleséget maguknak. Volt a feleségek között olyan, aki tudatosan készült a magyarországi életre, évekkel előtte elkezdett magyarul tanulni, olyan sikerrel, hogy az elsők között tudott elhelyezkedni magyar munkahelyen. Mások viszont ilyen-olyan megfontolásból nem nagyon tanulták a nyelvet. Részint ez érthető volt, hiszen a szovjet helikopter ezred tisztjei és családjaik a lakótelep közvetlen közelében laktak, "megéltek"az orosz nyelvvel is. A fiúk megbeszélték, hogy a magyarul jól beszélő asszonyka majd segíti a kevésbé tudó asszonykát.
Történt egyszer, hogy Kevésbétudóéknál kiürült a gázpalack. Átment az asszonyka Jobbantudóékhoz és elmondta "Kifogyott a gázunk", mire Jobbantudó asszonyka így felelt: "Nekünk még van" - ennyiben maradtak.
(firgabácsi)
2009.10.29. 12:12
Az első benyomások Kalocsán
Miután véget ért a 3 hónapos átképzés Nagyorosziban, "hazakerültünk" Kalocsára. Hárman egy alegységhez kerültünk, parancsnokunk V. L. - isten nyugosztalja - fiatal főhadnagy volt, kevés gyakorlattal, de annál több igyekezettel. Utóbbit kéretik maximálisan jó értelemben venni! Velünk fiatal hadnagyokkal legalábbis érzésem szerint megfelelően bánt. A tiszthelyetteseknek "köszörülniük" kellett, hogy tegeződhessenek vele - szigorúan szolgálaton kívüli érintkezésben - azaz meg kellett dolgozniuk a "pertuért". Nekik és a sorkatonáknak mondogatta felváltva két kedvenc mondatát: "Áthághatatlan szakadék tátong közöttünk és ezt nem én teremtettem, hanem a Szolgálati Szabályzat." és a vulgárisabbik, ha sietett, vagy idegesebb volt: "Nem én vagyok a g..i, hanem a Szolgálati Szabályzat."
A mi szakaszunk 2 tisztből 2 tiszthelyettesből és 9 sorkatonából állt. Tekintettel arra, hogy akkor fegyverezték át az ezredet rakétára, az állomány egyik része ugyanúgy "gyorstalpalón" sajátította el a rakétás tudományt mint mi, a másik része - főként a sorkatonák közel fele - Keszthelyről érkezett a technikával együtt. Az idősebb sorkatonák, tizedesek, szakaszvezetők idősebbek voltak, mint én, a gyakorlati fogásokat szinte kivétel nélkül jobban tudták, mint mi, fiatal hadnagyok.
Én személy szerint sokat tanultam tőlük, amiért a mai napig is hálás vagyok nekik. A sorállomány válogatott személyekből állt, nem volt 8 általános végzettségűnél alacsonyabb személy közöttük, de nem volt ritka az érettségizett katona sem. Akkoriban elég sok Szolnok megyei katona szolgált az ezrednél, róluk különösen jó véleménnyel vagyok. Őszinte, becsületes emberek (voltak), első szóra tették amit kellett, ritkán volt velük probléma.
Egyikük különösen emlékezetes tettet vitt véghez.
Eljött az ideje, hogy az öreg katonák hazamenjenek a civil ruháért. Erre mindig tartogattak jó pár nap szabadságot. A "harcérték" miatt nem mehetett haza az összes öreg katona egyszerre, ezért L. honvéd "feláldozta magát" és úgy ment haza szabadságra, hogy amikor visszajött, akkor még jó egy hét - 10 nap volt hátraés a többi öreg katona akkor ment haza szabadságra, ők már csak "leszerelni" jöttek vissza. De nem ez volt a "hőstett" amit L. honvéd véghezvitt.
Mielőtt szabadságra ment, visszavettem tőle a "szocialista megőrzésre" átvett technikát, mondván, hogy az utolsó néhány napban már ne bóklásszon a telephelyen, nehogy "kísértésbe essen", minek következtében esetleg a technikai eszköz teljessége netán csorbát szenvedne. Ezért aztán amikor a szakasz "fiatalabb állományával" lementünk a telephelyre karbantartást végrehajtani, L. honvédnak azt mondtam: "Maga maradjon fönt itt a hálókörletben, tartsa fent a körletrendet". Ez az én fogalmaim szerint azt jelentette, hogy "üljön le a hátára" :). L. honvéd azonban mást gondolt.
Délben, amikor felértünk a telephelyről, a következő látvány tárult elénk: A szakasz teljes állományának ágyneműje -pokróc, laticel, lepedő, párna, aljtakaró- a körlet közepén egy kupacban, a vaságyak 4 db újságpapíron állnak, L. honvéd ott ül az egyik mellett egy "stokin"és "móroczkék" festékkel festi az ágyat. Az volt a kilencedik, a többi már száradt. Nem jutottam szóhoz -pedig ez elég ritka nálam- nagy sokára F. P., a szakaszparancsnok szólalt meg:
- Mit csinál maga, L.?
- Főnök, én nem tudok tétlenül ülni vagy feküdni, nekem dolgozni kell.
Utólag kiderült, hogy a festéket, a hígítót és az ecsetet is úgy "szerezte", csak hogy találjon magának elfoglaltságot.
Kíváncsi lennék, hogy a mai fiatalok közül hány van olyan, aki hasonlóképpen gondolkodik, mint L. honvéd.
(firgabácsi)
2009.10.29. 12:11
Hadipisztoly és...?vagy vadászat?
A következő kis történet, egy nagyon meleg nyári napon történt. Ha az emlékezetem nem csal, úgy 1983 nyarán történhetett. Mint minden munkanap ez is szokásosan kezdődött. Az írásomhoz tudni kell, hogy Én a rendes beosztásom mellett, VV és Műszaki anyagraktáros is voltam megbízásként (természetesen teljesen ingyen, csak hivatástudatból). Nos, a történet a VV raktárosi teendőim ellátásával kapcsolódik össze!
Az osztálynál a PK parancsára nekem kellett tartani az osztály állománya részére a Vegyivédelmi foglalkozásokat, amit egybe kötöttem, ingerlő, és egyéb színes füstjelző gyertyák használatával, mert ez a PK-nak nagyon tetszett, kifejezetten parancsba adta, hogy minden foglalkozáson használnom kell az említett anyagokat, és a sportpályán kell tartania foglalkozásokat az ablaka alatt.
A raktárnyilvántartásnak állandóan egyeznie kellett a készlettel, főleg a klórpikrinnek ugyanis azt lőszerelszámolásként szerepelt! Abból se egyel több, se egyel kevesebb nem lehetett.
Tehát mind kezdtem ez a munkanap is rendesen indult, amikor egyszer csak kerestek telefonon az ezredből, a VV főnök, hogy másnap raktár ellenőrzés lesz nálam, készüljek fel.
- Ajajj! Szakadt fel belőlem mikor letettem a telefont.
- Mi a baj ? kérdezte Molnár Sanyi volt kollégám.
- Holnap jönnek VV-t elenőrizni, válaszoltam
- Nincs rendbe a raktárad?
- Dehogy nincs feleltem, a múlt héten rakattam rendet, csak……
- Mi a csak? kérdezet vissza?
- Te nekem sok Klórpikrinem és ingerlő és egyéb színes füstgyertyám van, amit már felhasználtam papíron. Meg kellene semmisíteni, nehogy megtalálják holnap.
- Segítesz?
- Hogyne vágta rá egyből.
Nagyon szerette a piro anyagokat Ő is. A két „megsemmisítő” tüzér egyből levonult a VV raktárba és két szimatszatyrot megraktunk- már nem emlékszem a mennyiségre, de volt egy jó pár- az előbb említet anyagból. És mind, aki jól végezte dolgát szépen elindultunk a zárt területre a 2-es és3as fedezék közé az volt a legnyugisabb hely.
Először a klórpikrineket tapostuk gyorsan szét, volt vagy 20db plusz, ezek után jöttek a színes és az ingerlő füstgyertyák. Aki ismeri, ezeket az eszközöket az tudja, hogy ezeket a gyertyákat egy dróttal működő un. dörzsgyújtó gyújtja, aminek a hangja hasonlít egy PA pisztoly lövés hangjára. A két „megsemmisítő” mikor eldobálta az összes füstgyertyát és gyönyörködött, hogy nézd milyen szép piros….stb. (volt ezekből is vagy 15-20db) mint akik jól végezték dolgukat elindultak a 7-es épület elé ahol éppen tízóraizott az állomány, ha jól emlékszem zsíros kenyér volt. Éppen leülünk az árnyékba, (mert mint az elején említettem rettenetesen meleg volt, már kora reggel) a RESZCS pihenőjébe, ami a 7-es épület mellett volt kialakítva, és elkezdjük majszolni Mi is a zsíros kenyeret, látjuk ám, hogy B.L a rezsim tisztünk fut nagy langaléta lépteivel, mögötte próbál vele lépést tartani az ŐrPk, és a készültségből 2 fő fegyverrel és rohannak! Odakiáltottunk, hová, hová ilyen sietősen főhadnagy elvtárs??
- Semmi közük hozzá!! hangzott az arrogáns a válasz.
Tudomásul vettük, ha semmi, akkor semmi,és nyugodtan majszoltuk tovább a zsíros kenyerünket, már azon gondolkoztam, hogy enni kellene még egyet, amikor Sanyi megszólalt.
- Te, ez nem azért rohant a bakákkal, mert Mi eldobáltuk a füstgyertyákat?
- Nem tudom, de nagyon is meglehet, mert tudod a hangja.
- Hasonlít, egy PA- hoz vágott közbe Sanyi.
- Igen.
- Akkor lehet, szarba vagyunk mondta Sanyi.
- Nem hiszem, nem tudja, hogy mi, volt az és azt sem hogy ki volt a bizonyíték el van rejtve tudod!
- Ja!!
Na, ezzel megbeszéltük a dolgot, és hozzáfogtunk a kiképzéshez, ha jól emlékszem rakétát szereltünk.
Eltelt Kb. 2 óra már a második szünetet tartottuk mikor látjuk az EÁP felől jön egy halálosan elgyötört, kifáradt csapat, akit az említett rezsim tiszt vezetett. Megállnak és csak szófoszlányokból halljuk, mikor eligazítja, az őrséget menjenek, vissza az őrszobára hozzák rendbe magukat, és ha nem kell, most őrhelyre menni fürödjenek le. Szigoruan a szabályzat betartásával!
Ezzel oda jött hozzánk, teljesen lefőve, a ruhája minimum három helyen kiszakadva, tele minden féle tüskével,ragacsokkal és elkezdi mondani…
- Láttam!! De nem tudtam felírni a rendszámát.
- Minek? kérdezte ártatlan arccal, Sanyi.
- Hát a Trabantnak, mert azért loholtunk annyira, mert valakik hadi pisztollyal vadászgattak itt az erdőben, de sajnos nem tudtam felírni a rendszámot.
- De úgy is el fogom kapni!
- Jelentette az egyes őr, folytata, hogy pisztolylövéseket hall, a ZU-2 települési helye irányából.
- Csak szerintem késő mentünk ki mondta.
- De úgy is el fogom kapni!..... ismételgett.
És utánna még elmesélte 2 órás kalandját az őrökkel, hogyan hatoltak át különböző csipke bokrokon, átnézték az egész Hintó völgyet lementek a kútra is és kikérdezték az ott szolgáló katonát is mit látott, mit halott, de Ő semmit sem halott.
Mi csak egymásra néztünk, egy szó nem sok annyi sem merte elhagyni a szánkat, de belől majd szétröhögtük magunkat. Gyorsan kértünk engedélyt elvonulni az állománnyal a következő foglalkozási helyre, ami szerencsére a zárt területen volt. Mikor átértünk az EÁP-on rögtön átadtuk a parancsnokságot a rangidős raj pk-nak és mi elmentünk az egyes fedezék felé, és elkezdtünk hangosan röhögni. Lehet, hogy nem volt szép hogy kiröhögtük, de ha megmondta volna hová megy, akkor szóltunk volna neki, hogy valószínűleg Mi voltunk, akik „hadipisztollyal” lövöldöztünk mikor eldobáltuk a füstgyertyákat.
De hát ez így történt, és ezen már akkor sem lehetett változtatni.
Ennek itt még nincs vége, de az már egy másik kis történet lesz, amikor megtudta, kb. egy év múlva egy HKSZ alkalmával, hogy miért is kellet neki akkor futnia az őrséggel az erdőben 32 fokos hőségben!
2009.10.29. 12:09
Élet a TADÓ-n
Ez a történet is Nagyorosziban játszódik.
Volt az objektum hátsó traktusában a sportpályától nem messze egy sátortetős, családi ház-szerű épület, amiben annak idején a szovjet tanácsadók laktak. Innen kapta az épület a Tadó nevet. Itt szállásoltak el bennünket a tanfolyam időtartamára szeptember elejétől november végéig.
Október elején történhetett az eset, mert még nem volt fűtési idény, de mi már fáztunk esténként.
Elhatároztuk, hogy befűtünk a szobában álló szép barna mázas cserépkályhába. A környéken erdő volt, tűzifa akadt elég. Begyújtáshoz a konyhai olajkályha előző évi javadalmazásából ottmaradt fűtőolajat használtuk. Így melegedtünk 2-3 napig. Egyszer egyik társunk, S. F., aki azóta leszerelt, (de ez egy másik történet) talált az egyik sufniban kb. másfél vödörnyi szenet. No, majd ezzel hatékonyabban fűtünk, nem kell folyton a tüzet táplálni!
De valamilyen oknál fogva a szén nem akarta tenni a dolgát, biztosan a parázs volt kevés. Hogy az égést meggyorsítsuk, belöttyintettünk kb. 1 deci fűtőolajat. No, ki is csapott egy kb. 1 méteres láng a kályha ajtaján, de a tűz csak nem akart életmagra kapni. Ekkor jött S. F., hogy "Namajd én!". Fogott kb. 7 deci fűtőolajat, belöttyintette egyik kezével és a másikkal gyorsan becsapta a kályhaajtót úgy, hogy a lángnak nem volt érkezése kicsapni azon.
Elégedett vigyora csak akkor hervadt le az arcáról, mikor a kályha - megtalálva a leggyengébb láncszemet - megemelte a tetejét és beborította a szobát füsttel és korommal. Az ágyneműnk, a fogasra akasztott ruhánk mind-mind merő korom lett.
Jött a gondnok: "Fiúk, fiúk, nem tudom, ki fogja ezt megcsinálni, fiúk, fiúk..." Szerencsére találtunk cserepet, agyagot, homokot, meszet, amivel megjavítottuk a cserépkályhát úgy, hogy jobb lett, mint új korában.
Újra jött a gondnok: "Ó, fiúk, fiúk, nem azért mondtam én, nem kellett volna cserépkályhást fogadni, fiúk, fiúk..."
Minden jó, ha jó a vége: a kályha szépen működött, égett benne a fa is, szén is rendesen. Jót tett neki a kormolás :)
(firgabácsi)