Szeretném tartani az időrendi sorrendet, ezért néhány Nagyorosziban megesett történettel kezdem történeteim hosszú sorát.

Bemutatkozó bejegyzésemben említettem, hogy Nagyorosziban tanultuk meg a rakétásság csínját-bínját. Szolgált ott egyidősebb tisztkolega, nevének kezdőbetűje K. Róla szól a történet.

Mesélték róla, hogy "érdeklődő tipus" lévén gyakran beült olyan technikai eszközbe is, amit nem ismert és ott találomra nyomogatott gombokat, kapcsolgatott kapcsolókat. Ezt tette egy napon a felderítő és célmegjelölő állomással is. Igen ám, de a hallgatók épp az antennarendszert tanulmányozták odafönt, mikor K kolega bekapcsolta odabent a forgást... Szerencsére senkinek nem lett komolyabb baja.

Az eset tanulságaként az állomás oktatói beiktattak egy rejtett kapcsolót, melynek bekapcsolása nélkül nem lehetett forgást kapcsolni. A kapcsolót elnevezték "K Elleni Védelem" kapcsolónak, röviden: KEV kapcsolónak. Mindenki tudta, hogy mit jelent a rövidítés, kivéve K-t. Azt tudta, hogy van egy KEV kapcsoló, azt is, hogy anélkül nem lehet forgást kapcsolni, de azt nem, hogy hol van és mi a jelentése.

Az eddig leírtak azelőtt történtek, hogy mi odakerültünk tanulni. Történt egy napon, hogy bent ültünk az eszközben, tanultunk, gyakoroltunk. K barátunk is arra járt és jó szokásához híven csatlakozott hozzánk, figyelt, fülelt, néha-néha bele-bele szólt. Eljutottunk a működésellenőrzésben odáig, hogy "kapcsoljunk forgást". Kapcsoló be, visszajelzés nuku. Megnézzük szemmel is: tényleg nem forog...

- Mi lehet a baj?

K szólalt meg elsőnek: - Be van kapcsolva a KEV kapcsoló?

Igaza volt! Azt felejtettük el. Szegény K csak azt nem értette, miért örül mindenki annyira a KEV kapcsolónak.

A bejegyzés trackback címe:

https://cserepibakancs.blog.hu/api/trackback/id/tr471483682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása