Szél viszi messze a fellegeket

Felette lángol az ég

Nyújtsd ide édes a kis kezedet

Ki tudja látlak-e még



 Ki tudja ölel-e a két karom,

Ki tudja csókol-e szád galambom

Ki tudja mely napon mely hajnalon

Indul a század tovább - Add tovább!



 Bármerre járok a csillagos ég

Nevetve tekint le rám

Bármerre járok a föld kerekén

Mindenütt te nézel rám



 Járhatok síkon vagy a hegyek tetején

Süvíthet száz zivatar galambon

Szívemnek te vagy az örök remény

Tehozzád száll ez a dal







Ugye gondolsz néha rám?

 

Ugye gondolsz néha rám?

Igen, igen és igen ezeket a dalokat énekeltük jövet-menet!

Még mindíg a fülembe csengenek a vezényszavak:

- NÓÓÓTA!

- NÓÓÓTA ÁLLJ!

- NEEEM HALLOM!

•  

Ha az elolvasásuk után nem dobban meg a szíved, Te nem voltál igazi katona!

A KÁRPÁTIA előadásában mikor először meghallottam, elérzékenyültem!

Most is a sírás kerülget mikor hetekig ugyan azt látom, mikor ide kettintok!

Igen, nagyon szomorú, hogy ilyen gyenge bizonyítványt állít ki magáról az a sok száz és ezer ember aki ott szolgált!

Nem hiszem el, hogy ennyien nem tudjuk fenntartani ezt az oldalt, csak az akarással van baj, de ez GYÓGYÍTHATÓ!!!!

ÍRJATOK!!!!!!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.