A történetem, nem lesz éppen humoros, legalább is nekünk, nem volt az, amikor átéltük, és visszagondolva sem lett igazán az. Ez a történet legyen intő példa az emberi hülyeség ellen. Mert amit Mi elkövettünk az az évszázad hülyesége volt!
Talán úgy kezdeném az egész történetemet, hogy 1979-be vonultam be egy 2Kg-os kenyér árának megfelelő napra. A régi harcosok tudják, hogy ez mennyi a fiatalabbaknak elárulom, 720 nap. Azért hívták, 2Kg-os kenyér árának, mert akkor 2Kg kenyér 7Ft 20 fillérbe került.
Kezdjük tehát: 
1979.okt.25.-én bevonultam 720 napra, Cserépfaluba, ahol 1 éjszakát töltöttem, és Ónodi törm. az osztály anyja, (szolgálatvezetője) beöltöztetett bennünket este kb 23,00 órára. Mindenki megkapta a ruháit, és az elemózsiát +1 napra, ami az „M” csomag volt, ha valakinek volt vele dolga, akkor tudja milyen rossz volt az a csomag. Ha jól emlékszem a tartalma 1db olajos hal,1 db különleges vagdalt hús, 1 csomag kétszersült,1 db kávé, és 1 db kakaókrém, gyufa volt. Ugyanis a második napon útba indultunk Debrecenbe alapkiképzésre. Az alapkiképzés alatt is történtek jó dolgok, de azt majd máskor elmesélem. Tehát elmentünk Debrecenbe, és ott megkezdődtek a kiképzések, ami nem esett éppen jól zsenge ifjú testemnek. Az üteg Pk. Miglécz őrnagy lett, akit csak úgy hívott mindenki, hogy „a mozgó Ált/20”(az ált/20 a katonai szolgálati szabályzat volt). Tudni kell, hogy akkor még katonai esküig ki sem lehetett szagolni a laktanyából, hacsak nem munkára vezényléssel! De ez másik történet lesz!
Tehát az első eltávozást, Én karácsonyra kértem nős lévén, amit meg is kaptam, majd eltávozás előtti eligazításon elhangzott az akkorra szlogenné vált mondat „Elvtársak, ne igyanak alkoholt, tejből is, csak keveset igyanak!” Na, már most ezzel a mottóval lettünk utunkra bocsájtva, és meg is fogadtuk a parancsnokunk tanácsának a második részét, vagyis tejből nem, hogy keveset, hanem egyáltalán nem is ittunk! Borsod felé akkor 3-an Bányai, Orosz Imre, és ÉN igyekeztünk a nagy Hajdúságból, és megbeszéltük, mivel lakóhelyünk nem volt távol egymástól, hogy (ilyenkor minden perc számít otthon,) Nyékládházáról indulunk autóbusszal. 
Az autóbusz 27.-én 20,10 perckor indult Debrecenbe, és 22,20perckor ér be, tehát a Ludasba még pont van egy sörre való időnk! Az eltávozásunk 27.-én 24,00 ig. szólt. 
Annak rendje módja szerint mindenki a kis családjával eltöltötte a karácsonyt, majd 27.- én hosszasan elbúcsúztam szeretteimtől és a megbeszélt 19,30 percre a Hét tó nevezetű becsület süllyesztőbe találkoztunk,(nagyon jó kis hely volt az akkoriban Nyékládházán) ami 10 percre volt a buszmegállótól. A nagy örömre, hogy ismét találkoztunk, legurítottunk egy pofa sört, és nehogy lekéssük a buszt elindultunk a megállóba. 19,50 re kiértünk a buszmegállóba ahol már többen várakoztak, az elég kemény hidegben. 
Akik régen szolgáltak bizonyára tudják, hogy akkoriban mi volt az öltözet. Tányérsapka, mikádó, nadrág, természetesen molinó nélkül, gumitalpú félcipő, vékony selyem zoknival, kesztyű, ez volt a téli öltözet, mindegy milyen hideg volt. - Az AEGÜ ugyanis ellenőrizte az eltávra menő állományt, és aki felmerte venni a vastag zoknit visszazavarta, átöltözni. - Toporogva nézegettük az órát, már 20,05 volt, megszólal Orosz Imre (akkor országos cimborám, később valamiért hanyagolt, Én gondolom miért, de hát ezt neki jobban kell tudni!)
- Mindjárt jön a busz, mondta.
- Ja és akkor legalább jó melegbe leszünk felelte Bányai István a másik cimborám.
- Jó lenne, már majd lefagy a fülem, mondtam
De a busz csak nem jött, már mindenki fázott gondolom, mert egyre parázsabb lett a hangulat a buszra várók körében. Mindenki szidalmazta a Volán társaságot, hogy miért nem tud pontosan jönni a busz!
Egyszer kb. 20 perc múlva jött egy busz, mindenki kereste a neki legjobb felszálló helyet, de kár volt a busz, úgy ahogy jött ugyanazzal a lendülettel tovább is ment megállás nélkül, azért az ablakában lógó táblán elég jól olvasható volt a Miskolc-Debrecen felirat. Az idő 20,30perc körül járt, és jött a nagy kérdés most mivel menjünk be 24,00-ra a laktanyába. Vonat már ilyenkor nem megy csak Miskolcig, onnan majd csak reggel indul Debrecen felé. Ez volt az óriási nagy kérdés, mert akkoriban nagyon belénk sulykolták, hogy a katona, mindent kövessen el, hogy időre bevonuljon a laktanyába. Nem lehet előtte semmi akadály! Nos, ezt jól megtanulva Bányai egyből javasolta menjünk stoppal. Na, ezt egyből elvetettük, mert nem biztos, hogy beérünk. Én javasoltam, hogy menjünk, el a postára telefonáljunk, hogy a busz nem állt meg és nem tudunk csak holnap reggel elindulni. Én mondtam nekik, igaz kicsi a lakás ahol lakunk, de eléjszakázunk nálam otthon, jó meleg van meg bedobunk pár pohár bort. Amíg tanakodtunk a civilek szépen eloldalogtak, gondolom mindenki hazament. Valamilyen ok folytán közben előkerült az emődi rettenetes, házi szilva, meghúztuk az üveget és tovább tanakodtunk. Mi tévők legyünk!!! Nagy dilemma előtt álltunk, hiszen nem akartunk késni, az első eltávról. A nagy tanakodás közben Bányai cimboránk visszatért javaslatához.
- Gyerekek! Menjünk stoppal!
- Biztos, hogy beérünk, a katonákat mindenki felveszi.
Én tovább ellenkeztem 
- Ne menjünk!  
- Menjünk hozzánk! 
Természetesen nem minden hátsó szándék nélkül tettem mindezt, jó lett volna még a családdal lenni egy kicsit.
Valamilyen ok folytán a túlerő győzött és nekem szegezték a kérdést, 
- Haza mész? Vagy jössz velünk?! 
Ilyenkor mit tud tenni egy harcos, megy a katona társaival, nem hagyja cserbe őket, de ezt a döntésemet később igen megbántam.
Tehát elindultunk a fogcsikorgató hidegben, stoppal. Kisétáltunk a 35-ös útra Nyékládházán a felüljáróhoz, és elkezdtünk stoppolni. Az első autó megállt és kiszól a vezető
- hová, hová fiúk? 
- Debrecenbe mennénk válaszoltuk. 
- Ha addig nem is de Tiszaújvárosig ( akkor Leninváros) elviszlek titeket,
- na ki jön kérdezte a vezető. 
Döntöttünk megyünk!! Beültünk és megkezdődött a nagy kalandunk a hajdúságban! Kb. 20 perc és ott álltunk Tiszaújvárosban és tovább stoppoltunk, közben erősen fogyott a hazai, már csak pár csepp volt az üveg alján, de azért jó gyorsan azt is magunkba „erőltettük”. Nem kellett sokáig várni kb 5percet, és már csikorgott is a féke az autónak amit leintettünk. 
- Hová, hová, katonák kérdezte a vezető.
- Debrecenbe válaszoltuk, és ha igaz még be is érünk.
- Csak Görbeházáig megyek! Ha jó lesz srácok, elviszlek titeket. 
Rövid tanakodás után, megszületett a döntés. Ha megyünk azzal is előbbre vagyunk! Beültünk és irány a Nagy Alföld végelláthatatlan téli rónája. 
Ha így haladunk biztos, hogy időben beérünk, talán még hamarabb is. Nem sokkal később megérkeztünk Görbeházára, és egy kocsma közelébe tett ki szállítónk bennünket.
- Néha itt be tudtok menni melegedni, mondta, majd elhajtott.
Körülbelül 21,20 lehetett az idő, és vártuk az autót, amit lehetne stoppolni. Valami ok folytán mintha valaki elvágta volna az autók vonalát, megszűntek az autók, nem jött egy sem. A hideg egyre csak fokozódott rettenetes hideg volt, felhajtott gallérral is nagyon fáztunk! Megbeszéltük, hogy a pálinka az melegít. A pálinka bevitel végrehajtására, hogy ne fagyjunk meg, 2-en Orosz Imi és Én betértünk az ott nyitva lévő becsületsüllyesztőbe, mikor megláttak az ott iszogató helyi lakosok egyből nekünk szegezték a kérdést! 
- Katonák mit isztok!?? 
- Hááát barackot, de majd Mi veszünk, válaszoltuk bátortalanul. 
Arról szó sem lehet, válaszolták a helyiek, és már koccant is a pohár előttünk! Nem tudtunk szóhoz sem jutni, megköszöntük és közben beszédbe elegyedtünk, honnan, és hová tartunk ilyen késői hideg éjszakán. Elmondtuk történetünket, és akkor megszólal az egyik atyafi, 
- Gyerekek Ti innen ma nem mentek sehová, nem járnak ilyenkor már erre az autók
Nem igazán hittük, de azért megköszönve az italt kimentünk váltani, vagyis most Bányai ment be, „melegedni”, Őt is megvendégelték a jó atyafiak. Mi meg stoppoltunk erősen, de sajnos nem jött semmi. Aztán mivel kutya hideg volt, Mi is bementünk és már az ajtóból lestük jön-e autó vagy nem. Most már nem felest kértünk, hanem decit, persze barackból! Addig maradunk mondtuk, amíg a kocsma nyitva van, legalább itt tudunk melegedni is. Nem a barack volt itt a lényeg, hanem a melegedés. 
Nem sokkal később bezárt a kocsma, megszűnt a jó meleg világ! Most mit tegyünk kb. 23,00 felé járt az idő és még mindig reménykedtünk, ha most jönne egy autó biztos, hogy beérnénk. De az autó nem jött! 
Nem álldogáltunk ott tovább, hanem elindultunk gyalog, most már mindegy alapon, ha jön, autó nem sokára akkor beérünk, ha nem akkor meg majd beérünk valamikor mondtuk! És neki indultunk a nagy hideg sötét Alföldnek! Rettenetesen hideg volt, a cipőnk alatt csikorgott a fagyos hó, az enyhén fújó szél csak fokozta hideg érzetünket, és már fehér volt a sapkánk, mikádónk, és a ruházatból kint lévő szőrzetünk. De azért csak mentünk, és rendíthetetlenül mentünk. Kb. 17 Km gyalogoltunk (térképen lemérhető) a Keleti csatorna előtt 2Km-re van egy kis tanya addig gyalogoltunk, amikor megszólaltam,
- Én már tovább nem megyek! Elég volt majd meg fagyok!
- Ha akartok, menjetek, Én bemegyek és bezörgök, engedjék meg hagy melegedjek egy kicsit meg.
- Menjél! válaszolta Bányai. Gyere, Imi menjünk tovább!!
- Nem megyek! felelte Imre. Én is bemegyek Én is nagyon fázom!
- Nem érdekeltek Én megyek és ezzel elindult, tovább a nagy sötét semmibe.
Bementünk tehát a tanyára, kb. 25m-re van az úttól, és bezörögtem, gondolom nem nagyon örültek nekünk az ott lakók. Kis idő múlva nyikorogva nyílt az ajtó, egy fej jelent meg, és megkérdezte
- Mit akarnak!
- Elnézést kérünk a zavarásért, de nagyon kérjük, engedje meg, hogy egy kicsit meg melegedjünk! Görbeházától jövünk gyalog és nagyon fázunk!
- Meg engedném, de most nem lehet, mert nagyon sokan vagyunk, itt vannak a rokonok mondta a fej.
- Menjetek, fiúk hagyjatok minket békén.
- Csak egy 10 percet hagy melegedjünk kérleltük a gazdát.
- Nem! válaszolta kategórikusan.
- Menjetek!
Tehát nem volt mit tenni, elindultunk, közben Én észrevettem, hogy a ház mellet van egy fészer. Odaérve benyitottam és láttam, hogy szalma van benn.
- Gyere, Imi feküdjünk le,már alig bírok menni, mondtam és már le is feküdtem.
Nagyon jól esett a 17 Km gyaloglás után egy kicsit megpihenni. Már nem éreztem a hideget, azt láttam, hogy a fészerbe távolabb hó volt. Imre is leheveredik, nem tudom meddig, de biztos, hogy nem sokáig, de már majdnem elszenderültem azt tudom. Nagy üvöltésre keltünk fel.
- Takarodjatok innen!! Már megmondtam, kiabált az a fej, aki az ajtón kinézett.
- Ha nem mentek, hozom a vasvillát! Kiáltotta.
- Itt nem fogtok megdögleni!
Ezek után nem volt mit tenni, felkeltünk és kereket oldottunk. Elindultunk Mi is a nagy sötét semmibe.
Alig gyalogoltunk 1Km-t fénycsóva jelenik meg a hátunk mögött, megálltunk visszanéztünk és a rég áhított autó fényszóróját láttuk. Stoppolni kezdünk, egy busz állt meg mellettünk, és kiszól a sofőr
- Hová mentek fiúk?
- Debrecenbe, válaszoltuk.
- Az még nagyon messze van, legalább 50 Km felelte a busz vezetője.
- Na, pattanjatok, be elviszlek Titeket.
Felszálltunk, és mondtuk a sofőrnek, lassan menjen, mert az egyik társunk gyalog ment tovább!
Alig mentünk 1 Km-t megláttuk Bányait, teljesen fehér volt elölről a ruhája az arca mindene. Felszállt és folytattuk tovább az utunkat! Kb.1 óra múlva a busz fékezett és a laktanya kapujánál tett ki bennünket.
A kapus már várt bennünket
- Na hol voltak virágszálaim? Kérdezte a kapuügyeletes.
- Azonnal jelentkezzenek, az ÜTI.-nél. Az egyik helyettese elkísért bennünket.
Most már boldogok voltunk tudtuk, már beérkeztünk, még ha 3óra 10 perces késéssel is, de itt vagyunk a Kossuth-ba.
Az ÜTI keményen fogadott bennünket.
- Jelentsék! Hol csavarogtak eddig.
Szépen elmeséltük neki töviről hegyire, mi történt, hogy hagyott ott a busz bennünket és Mi minden veszélyt vállalva gyalog indultunk a laktanyába.
- Maguk meg vannak, őrülve emberek! fakadt ki az ÜTI.
- Nem volt kinél megaludni? Miért indultak útnak?
- Most kaptam a meteorológiát, ma van a leghidegebb -26 C fok. Jó hogy nem fagytak meg valahol, üvöltötte.
- Azonnal menjenek a gyengélkedőre.
Próbáltuk Mi magyarázni, hogy mit ír a szabályzata, de fölösleges volt. 
Ezen a nevezetes napon kutya hideg volt, és csak most tudtuk meg, hogy mennyire
Lementünk a gyengélkedőre, ahol a felcser hatalmas „hozzáértéssel” a kezemet egyből a forró radiátor közzé nyomta, hatalmas üvöltés szakadt fel belőlem! Utána hideg víz.. és masszírozás. mindhármunknak.
- hogy érzik magukat? Kérdezte a felcser
- Köszönjük már jobb, válaszoltuk.
- Holnap reggel jelentkeznek a gyengélkedőn kimegyünk a kórházba. Értették?
- Igen! Válaszoltuk.
Gyorsan elhúztunk a körletbe, és lefeküdtünk, ami nagyon jól esett a finom melegben. 
Reggel aztán (ami nagyon hamar eljött, kb. másfél órát aludtunk) Szutor szakaszvezető bársonyos hangjára, a Jó reggelt elvtársak! Ébresztő föl! –re ébredtünk, amit persze az említett szakaszvezető mikrofon nélkül adott elő úgy, hogy még a fölöttünk lévő 2 szinten sem kellett az ügyeletesnek ébreszteni.
És a fekete leves csak ezután jön, tudtuk mindhárman. Az ügyeletes összeállította a kihallgatást, mi a sor végén foglaltuk el a helyünket( a rendeltek helyén) először Bányai, Én majd Orosz Imi.
- Kihalgatás Vigyázz! Jobbra nézz! vezényelt a szolgálatvezető.
És elkezdődött a kihallgatás. Mindenki jelentette a szolgálatba lépését, majd Bányai elé került Miglécz őrnagy elvtárs.
- Őrnagy elvtárs, Bányai honvéd jelentem eltávozásról 3ó15 perc késéssel vonultam be.
- Miglécz őrnagy tovább lépett
- Tudomásul vettem….????...???
Majd vissza és üvöltve, 
- Megmondtam elvtársaim, tejből is csak keveset! 
- Jelentse miért késett
Majd elém lépett 
- És Ön? 
Mindhárman jelentettük a késés idejét és okát. 
Ezzel még nem ért véget a szenvedésünk, irodába be, és kihallgatás, percről percre. Mikor hol mit miért csináltunk. Közben többször elhangzott a „Megmondtam elvtársak tejből is csak keveset” szlogen. És még most sincs vége, mikor ott kihallgattak jól, akkor elmentünk ezred kihallgatásra ahol szintén előadtuk amit kellet. 
Majd jelentettem, hogy a felcser mit mondott nekünk beérkezésünk után.
- Jó menjenek a gyengélkedőre, mondta Miglécz őrnagy.
Lemenetünk a gyengélkedőre, ahol már vártak bennünket és katonai mentővel ki vittek a kórházba. Én voltam az első szenvedő alany. a füleimen hatalmas hólyagok, lógtak, a kezem, lábam be volt dagadva. Mindhármunkat jól megvizsgáltak. 
- Ez az egy marad, mondta az orvos és rám mutatott.
- A másik kettő gyengélkedőre megfigyelésre, ha bármi baj van hozzák be.
Bementem a kötözőbe ahol a füleimről levagdalták az össze hólyagot, és beecsetelték valamivel, majd a fejemen át jól bekötöztek. Útánna Én szépen bevonultam a kórterembe, és lefeküdtem. Nagyon jó volt a melegben, ágyban aludni. Kb.12,30 körül egy 8-10 éves forma kisfiú berohan a kórterembe és azt kiabálja.
- Megint hoztak egy katonát!
- Megint hoztak egy katonát!
- Hogy néz ki? kérdeztem tőle.
- Olyan jó képű lányos arca van, mondta a gyerek
- Akkor ez az Orosz Imi, mondtam.
Fölkeltem ki mentem a kórteremből és kit látok az Imre ott álldogál a rendelő előtt. Mikor meglátott ezt kérdezte.
- Mi van veled, a füleddel, hogy így be van kötözve?
- Levágták Imi a fülemet! Bújt belém a kisördög.
Szegény Imi majdnem elsírta magát, 
- Mi lesz most velem? pityergett.
Ekkor megkönyörültem rajta, és elmondtam neki, hogy hát igazából nem a fülem vágták le csak a hólyagokat a fülemről, ahogy majd az övéről is le fogják vágni. Elmeséltette velem, hogy csinálták az egészet. Húsz perc múlva Ő is átkötött fejjel ült mellettem és megbeszéltük az éjszakai eseményeket.
És akkor adtunk hálát annak az ismeretlen fejnek, aki elzavart bennünket a fészerből, mert ha Ő nem teszi azt, akkor ma Én nem tudnám ezt a történetet leírni. Két hétig voltunk kórházba, és szerencsésen helyre jöttünk.
Évek múlva többször jártam arra, és mindig eszembe jutott, hogy bemegyek és megköszönöm azt, hogy élek! De soha nem volt hozzá elég bátorságom. Hátha már nem az lakik ott, vagy nem is emlékszik rá.
Ez az esemény 30 évvel ezelőtt történt, pontosabban 2009.12.27.-én lesz pontosan 30 éve. 
Azóta ha eszembe jut ez a történet ismeretlenül is mindig hálát adok annak az embernek, hogy nem hagyta, hogy elaludjunk, a fészerbe és elzavart onnan! Neki köszönhetem azt, hogy ma élek!
Köszönöm!

Talán zárszóként, el kell azt mondanom, hogy a honvédség fölvette a kapcsolatot a Volánnal, akik igazoltak bennünket., hogy a busz valóban nem állt meg Nyékládházán abban az időben. A buszsofőr állítása szerint sokan voltak a buszon. Valamint közölték azt is, hogy a busz vezetőjét fegyelmibe részesítették, mert nem állt meg. Ezért minket sem fenyítettek meg, de nagyon az agyunkba vésték, hogy inkább máskor késsünk egy napot, de ekkora őrültséget ne próbáljunk meg soha. Ez számunkra sovány vigasz volt, de annak örültünk, hogy életben maradtunk!

(kaniszakaszpk)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.