Eljött a bevonulás napja.Hideg február volt.Előző este mindent elkészítettünk a nagy útra.Szüleimen is látszott egy kis feszültség,hiszen"kisfiuk" megkezdi sorkatonai szolgálatát.
A kövesdi vasútállomáson nagyon sok sorstársam,szintén remegő lábakkal,szülői,hozzátartozói körben várták a vonatot.Az apák innen onnan elővették a cefrés üveget,kínálva a bátortalanokat.Nem tudtuk mi vár ránk,de éreztük ha egyszer véget ér már nem azok leszünk akik voltunk.
A miskolci sportcsarnok megtelt velünk.A szülők oda már nem jöhettek.Sorszám alapján tudtuk meg akkor ki hová fog kerülni.Jó volt hallani  mikor a nevemet az MN4565 Cserépfalu alakulat után meghallottam.Mobil telefon akkor még nem létezett és azt sem tudtam hogy fogom szüleimnek a tudomására hozni.Gondoltam egy merészet.Oda mentem a párás ablakhoz,megtöröltem .Hosszas nézegetés után észre vettem szüleimet az udvaron.Elkezdtem ütögetni az ablakokot és egyszer felpillantottak.Én meg elkezdtem "tervtáblás" módszerrel írni:

 Édesapám bólintott,el tudták olvasni.Rövid eligazítás után beszállítottak egy buszba és irány haza.Szüleimre gondoltam,akik valahogy majd kikerülnek a Tiszaira és úgy haza-külön!!

Cserépfaluban aztán szépen megkaptuk az oltástSziktusztól,Nagy Zolitól a gépkarabélyt,Gál Imi pedig szépen felöltöztetett minket.
Az alapkiképzésből főleg azok a dolgok maradtak meg,amiket soha sem fogok elfelejteni:Megtanultuk a rendszeres napirendi pontokat,milyen az igazi stokizás(gyufásdoboz  mérce segítségével).A rengeteg alaki kiképzést(amit a lábunk sinylett meg az új bakancs miatt)De a 17km-es menetgyakorlat volt számunkra újoncoknak az igazi élmény.Nem tudom a korábbi turnusban elő fordult-e,de mikor megtölthettük kulacsainkat sörrel,az nem semmi volt.A két szakasz parancsnok:Gondos Karcsi és Pálosi Gyula segítségével.A falusi kocsmában 3-4 ember iszogatott mikor betoppant az udvarra 3 szakasz ,lehettünk úgy 80-an.Mindenki megtöltötte kulacsát,úgy vigyáztunk rá mint a szemünk fényére.Aztán számolgatni kezdtük a napokat várva a katonai esküt,ami a miskolci Petőfi laktanyában volt.

Ott hagytam abba, hogy kimentem pislantani, akkor úgy folytatom, hogy
visszajöttem!



HOL IS TARTOTTUNK?



Ja, igen!

Az Aszalón töltött első éjszaka a vad gondolatok és a friss élmények
hatására szinte félálomban telt el, mert úgy aludtam, mint nyúl a bokorban,
különben én nagyon rossz alvó vagyok, de még az a jó, hogy kevés alvással is
beérem és másnap sem vagyok fáradt!
Reggel az ügyeletes halkan végig sétált az ágyak között és suttogva
ébresztett mindenkit:
Emberek! Ébredjenek, kész a reggeli ágyba hozzam vagy lemennek
elfogyasztani? - kérdezte kedvesen!
Volt olyan hülye aki válaszolt, hogy ne fáradjon, inkább lemegy Ő érte és
felhozza!
Ekkor robbant a bomba! Csak erre vártak!!! Ki volt ez találva! Az első
reggel Őket is így ébresztették!
Lett olyan ordítás, hogy zengett az épület, úgy mint a filmekben látni!
Ébresztő!!! Mit bámulnak!!! Nem hallani!!! Ugorjanak ki a g...tócsából!!!!
Reggeli tornához felkészülni!!! Kék alsó, piros zokni, tornacipő!!!
Tíz perc múlva a körlet előtt sorakozó!!!! Mozgás!!! Igyekezzenek!!!
A hatás leírhatatlan volt! Úristen hová kerültem! Fejetlenség, kapkodás,
lökdösődés!
Nem találtunk semmit az ordítás meg még fokozta a hangulatot!
Soha nem felejtem el, az első reggel úgy meghajtottak, hogy másnap a lépcsőn
csak úgy tudtunk felmenni, hogy a korlátba kapaszkodva kézzel felhúztuk
magunkat, olyan izomlázunk volt!
Hiszen otthon nem szoktunk "béka ügetni" meg "guggolva járni" meg "fekvő
támaszkodni" és a többi!

A frissítő torna után volt az első beöltözés! Nem kell hozzá nagy képzelő
erő, hogy elképzeljük, hogy milyen siralmasan nézhettünk ki! Néztük egymást
és kínunkban nevettünk! Na meg a surranó a fókazsírral az maga egy külön
történet!
Meg kell mondanom, hogy ez az állapot a nap folyamán sokat javult a
csereberék által.Az első reggeli sült szalonna, 1 főtt tojás, tea és kenyér volt! (ha jól
emlékszem)
Megismerkedtünk a lemez tálcával, a felejthetetlen sárga műanyag tányérral
és pohárral, amelyekkel később nagyon sokszor szoros és közeli kapcsolatba
kerültünk!
Meg kellett tanulni az evőeszközök használatát, (OLP?) megőriztem magamnak
egyet, mikor kezembe kerül eszembe jutnak ezek a dolgok és kicsit bizsergető
érzés fog el, egyszer kipróbálom! Ez is szinte hozzánk nőtt!
Először hallottuk:
Hat ember itt marad! - vezényszót, ami el is vette az étvágyunkat még nagyon
sokszor!
Az ízletes és bőséges reggeli után kezdetét vette a kiképzés időszaka,
aminek gondolom az volt a célja, hogy a tunya, elpuhult civileket
fegyelmezett, mindenre elszánt katonákká változtassa!
Legalábbis erre tettek kísérletet azok az elszánt raj, szakasz, század és
egyéb parancsnokok, akikre kezdetben nagyon haragudtunk, de később a harag
elmúlt és kapcsolat sok esetben barátivá alakult át!
Igen, így kezdődött, de ahogy teltek múltak a napok egyre jobb és könnyebb
lett minden, vagy csak megszoktuk, mert minket embereket ilyen fából
faragtak, szerencsére!
Na, de megint ki kell mennem, de Ti csak folytassátok és beszélgessetek
nyugodtan!
Attól félek, hogy az én történeteimet már meg fogjátok unni!

                                             (Gáspár István)