2009.10.29. 11:50
Kecskeméti emlék
Minden erőmmel azon voltam, és ezért amit lehetett elkövettem, hogy ne kerüljek Kecskemétre kopaszokat kiképezni, de ez végül nem sikerült!Köszönhetem ezt századparancsnokom kitartásának, mert neki tartozok örök hálával azért, hogy szolgálati időm legszebb és legfelejthetetlenebb két hónapját tölthettem ott, ahová másképp soha nem jutottam volna el és rengeteg élménnyel lettem volna szegényebb!
Gibiszer százados csak annyit mondott:
- F…t, f…t menni fog és kész!
Úgy is lett, de addig történt egy s más! Focizás közben megrúgták a térdem, gyengélkedő, beutaló az SZTK-ba ahol a sógornőm volt az asszisztens, olyan regényt írt a kiskönyvembe, hogy majdnem elsírtam magam!Két hét EÜ szabadság, szolgálatmentesség, kíméletes életmód, borogatás stb.
Mikor megmutattam Gibiszer századosnak, aki röviden közölte:
- Akkor is menni fog!
Egy jól bejáratott, kényelmes írnoki beosztást, korlátlan hazajárást kellett feladnom azért, hogy béna kopaszokkal idegesítsem magam, ezt nem hagyhatom, gondoltam!
Egy hét elteltével óvatosan emlékeztettem a két hét EÜ szabadságomra, amit szeretnék otthon letölteni, mire Ő nevetve válaszolta:
- F…t, f…t katona, már egy hete azt tölti és úgy is menni fog, megértette!
- Értettem!- válaszoltam és már kezdtem belenyugodni!
Végig jól kijöttünk egymással, semmi konfliktus nem volt köztünk idáig, de ebből nem engedett! Véleményem szerint igazi, jó katona volt, amit ígért meg is tartotta! Habár ellenségei azt terjesztették róla, hogy tűzharcba keveredett egy Mezőkövesdi vendéglátóegység csillárjával, de ez lehet, hogy csak kitaláció volt! A lényeg, hogy átvezényeltek Mezőkövesdre egy hét felkészítésre ahol dobbantásért becsuktak három napra. Egy 30 napra „elítélttel” voltunk egy zárkába, élmény volt az is! Úgy be volt rendezve a fogda, hogy hihetetlen! Rádió, könyvek, levélpapír, kaja, szesz, bárhová nyúltam a bőrágyba, mindenhol volt valami bedugva! Gyorsan elszaladt a három nap a többiek meg szorgalmasan gyakorolták az alaki szabályokat! Mikor évekig jártam a szentistváni buszjáraton, mindig odanéztem az ablakra, ahol „raboskodtam”! Így utólag is bizsergető érzés volt!
Lekerültünk Kecskemétre a kopaszok előtt két nappal, mert nekünk kellett a hálókat berendezni! A leszálló pályától száz méterre volt a körlet és repüléskor remegett az egész épület, de pár nap alatt megszoktuk! Különben maga a repülés látványa egy felejthetetlen élmény, gyönyörű, főleg éjszaka mikor a gépek kötelékben le és felszállnak. Nappal tetőn napozva néztem Őket, mert időm az volt bőven, míg a többiek a kopaszokkal foglalkoztak!
Történt ugyan is, hogy a bázis parancsnok megkérdezte, hogy ki volt írnok az alakulatánál?
Szemmel nem lehetett követni a kezemet olyan gyorsan jelentkeztem! Vesztemre volt egy másik jelentkező is, akit rögtön megutáltam! Egy tanult, iskolát végzett katona volt, gondoltam, esélyem sincs, de nem így történt! Ugyan is két írnok kellett, egy bázis és egy technikai!
Azonnal láttam, hogy melyik a jobb, megveregettem a vállát és azt mondtam:
- Legyél Te a bázis írnok, jó lesz nekem a kisebb is!
Láttam rajta, hogy megkönnyebbült, még nem tudta, hogy kb. 360 ember nyűgét vette a nyakába! Nekem pedig az volt a dolgom, hogy 50 menetlevelet másnapra a vezetési gyakorlatra megírjak, vagy is a rendszámot ráírjam! Külön iroda, íróasztal és a főnököm egy nagyon laza főhadnagy volt, akivel nagyon jól kilehetett jönni! Két nap után meguntam a sok munkát és mivel betekintésem volt a bevonulók kartonjaiba, kiválasztottam az öt Mezőkövesdi kopaszt, felírtam a nevüket és felmentem a háló körletükbe. A körlet kb. olyan volt, mint a cserépi, ez volt akkor a szabvány!
Gondoltam megkeresem Őket, beléptem a hálóba!
A túlbuzgó szoba pk rögtön – FÖL VÍGYÁZZT – vezényelt, elvégre azt hitte, hogy elöljáró vagyok a beosztásomnál fogva! Meghagytam ebbe a hitében és ezt elterjesztette! Furcsa érzés volt megszokni azt, hogy 70 ember vigyázzba vágja magát, ha belépek hozzájuk! Átadtam neki a neveket, a folyosón sorakozó paranccsal!
Ott állt az öt Mezőkövesdi előttem, méregettük egymást!
Igyekeztem szigorú arcot vágni és rájuk ordítottam:
- Most azért vannak itt, mert az egyikük a múlt héten lelökött a villamosról! Ki volt az, jelentkezzen!
A hatás leírhatatlan volt!
Szúrós szemmel eléjük álltam - mint a filmekben- és kérdeztem:
- Maga volt az? Maga volt az?
A harmadiknál elnevettem magam!
Innentől kezdve aranyéletük lett, tv, foci, míg a többiek fókáztak! Mit meg nem tesz egy matyó gyerek a földijeiért! Mellesleg megemlítem, hogy innentől kezdve Ők írták a menetleveleket! Vállalt feladatom volt a kajajegyek kiosztása, kezelése! Eljött a Kánaán! Olyan étkezde volt, hogy nem láttam az ételsor végét, legalább ötven féle kaja, ami szem szájnak ingere minden volt, de itt csak a kiképzők étkezhettek a kopaszok nem, kivétel a Mezőkövesdiek! Plusz kajajegy mindig volt bőven ezt odaadtam a szakácsoknak, amiért külön, extra kedvezményekben részesítettek! 15-20 ebédjegy nekik is jól jött, Ők is a konyháról éltek, alig várták, hogy menjek!
Életem legjobb, legszebb szakasza volt és ez ellen tiltakoztam kézzel, lábbal!
A kiképzők kéthetente mehettek haza felváltva, míg én minden héten itthon voltam péntek reggeltől hétfő estig, és mint megtudtam a cserépben maradt öregek nyomták zsinórban a szolgálatot, haza meg a sűrű szolgálat miatt nem lehetett menni!
Hosszúra sikerült írásom végén szeretnék köszönetet mondani Gibiszer János századparancsnokomnak, hogy ezt a felejthetetlen két hónapot biztosította számomra!
Gáspár István
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://cserepibakancs.blog.hu/api/trackback/id/tr271483615
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.