Miután véget ért a 3 hónapos átképzés Nagyorosziban, "hazakerültünk" Kalocsára. Hárman egy alegységhez kerültünk, parancsnokunk V. L. - isten nyugosztalja - fiatal főhadnagy volt, kevés gyakorlattal, de annál több igyekezettel. Utóbbit kéretik maximálisan jó értelemben venni! Velünk fiatal hadnagyokkal legalábbis érzésem szerint megfelelően bánt. A tiszthelyetteseknek "köszörülniük" kellett, hogy tegeződhessenek vele - szigorúan szolgálaton kívüli érintkezésben - azaz meg kellett dolgozniuk a "pertuért". Nekik és a sorkatonáknak mondogatta felváltva két kedvenc mondatát: "Áthághatatlan szakadék tátong közöttünk és ezt nem én teremtettem, hanem a Szolgálati Szabályzat." és a vulgárisabbik, ha sietett, vagy idegesebb volt: "Nem én vagyok a g..i, hanem a Szolgálati Szabályzat."

A mi szakaszunk 2 tisztből 2 tiszthelyettesből és 9 sorkatonából állt. Tekintettel arra, hogy akkor fegyverezték át az ezredet rakétára, az állomány egyik része ugyanúgy "gyorstalpalón" sajátította el a rakétás tudományt mint mi, a másik része - főként a sorkatonák közel fele - Keszthelyről érkezett a technikával együtt. Az idősebb sorkatonák, tizedesek, szakaszvezetők idősebbek voltak, mint én, a gyakorlati fogásokat szinte kivétel nélkül jobban tudták, mint mi, fiatal hadnagyok.

Én személy szerint sokat tanultam tőlük, amiért a mai napig is hálás vagyok nekik. A sorállomány válogatott személyekből állt, nem volt 8 általános végzettségűnél alacsonyabb személy közöttük, de nem volt ritka az érettségizett katona sem. Akkoriban elég sok Szolnok megyei katona szolgált az ezrednél, róluk különösen jó véleménnyel vagyok. Őszinte, becsületes emberek (voltak), első szóra tették amit kellett, ritkán volt velük probléma.

Egyikük különösen emlékezetes tettet vitt véghez. 

Eljött az ideje, hogy az öreg katonák hazamenjenek a civil ruháért. Erre mindig tartogattak jó pár nap szabadságot. A "harcérték" miatt nem mehetett haza az összes öreg katona egyszerre, ezért L. honvéd "feláldozta magát" és úgy ment haza szabadságra, hogy amikor visszajött, akkor még jó egy hét -  10 nap volt hátraés a többi öreg katona akkor ment haza szabadságra, ők már csak "leszerelni" jöttek vissza. De nem ez volt a "hőstett" amit L. honvéd véghezvitt.

Mielőtt szabadságra ment, visszavettem tőle a "szocialista megőrzésre" átvett technikát, mondván, hogy az utolsó néhány napban már ne bóklásszon a telephelyen, nehogy "kísértésbe essen", minek következtében esetleg a technikai eszköz teljessége netán csorbát szenvedne. Ezért aztán amikor a szakasz "fiatalabb állományával" lementünk a telephelyre karbantartást végrehajtani, L. honvédnak azt mondtam: "Maga maradjon fönt itt a hálókörletben, tartsa fent a körletrendet".  Ez az én fogalmaim szerint azt jelentette, hogy "üljön le a hátára" :). L. honvéd azonban mást gondolt.

Délben, amikor felértünk a telephelyről, a következő látvány tárult elénk: A szakasz teljes állományának ágyneműje -pokróc, laticel, lepedő, párna, aljtakaró- a körlet közepén egy kupacban, a vaságyak 4 db újságpapíron állnak, L. honvéd ott ül az egyik mellett egy "stokin"és "móroczkék" festékkel festi az ágyat. Az volt a kilencedik, a többi már száradt. Nem jutottam szóhoz -pedig ez elég ritka nálam- nagy sokára F. P., a szakaszparancsnok szólalt meg:

- Mit csinál maga, L.?

- Főnök, én nem tudok tétlenül ülni vagy feküdni, nekem dolgozni kell.

Utólag kiderült, hogy a festéket, a hígítót és az ecsetet is úgy "szerezte", csak hogy találjon magának elfoglaltságot.

Kíváncsi lennék, hogy a mai fiatalok közül hány van olyan, aki hasonlóképpen gondolkodik, mint L. honvéd.

(firgabácsi)

A bejegyzés trackback címe:

https://cserepibakancs.blog.hu/api/trackback/id/tr851483692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása